Megvettem, és reméltem, hogy egy jó kis könyvvel lettem gazdagabb, számomra azonban csalódás volt egy cseppet a mű. Sajnos úgy tűnik, hogy elhalmozzák az olvasni vágyókat „Ötven árnyalat jellegű” utánzatokkal, anélkül, hogy bárminemű új vonal, izgalmas szál lenne bennük.
Nem lenne ezzel gond, hiszen van rá igény, de azért ne legyen „egy kaptafa” az összes. Szóval: alap sztoriként adott egy csinos lány, ez esetben Brynne Bennett, egy természetesen őrült szexi, gazdag pasi, Ethan Blackstone, akik első látásra vonzódnak egymáshoz, és ahogy lennie is kell, egymásba gabalyodnak.
Carlos Ruiz Zafón egy zseni. Már az első könyve (
Bernhard Schlink neve addig teljesen ismeretlen volt számomra, míg egyszer meg nem néztem a televízióban A felolvasó című filmet. Általában fordított nálam a sorrend: előbb a könyv, aztán a film. De ez most így sikerült. És mint minden nekem tetsző film esetében, ha meglátom a főcímnél, hogy „Based on the novel by”, rögtön rá is keresek az interneten, hogy kapható-e nálunk, mert szeretném elolvasni. Így jutottam el a könyvhöz.
Tegnap fejeztem be a „A szürke ötven árnyalata” című bestsellert. Már régóta el akartam olvasni, hiszen tényleg a csapból is ez folyik, ráadásul több ismerősömtől is hallottam ezt meg azt a könyvről. Tudni kell rólam, hogy nagy Twilight rajongó vagyok, az összes könyvet olvastam, így ebből kifolyólag is kíváncsi voltam a „szürke” történetre. Viszont alapjában véve szkeptikus voltam, mert tőlem elég távol állnak ezek a szado-mazo játszadozások.
Nem rajongok a világháború témájú dolgokért és főleg nem a nácik által elkövetett szörnyűségekért. Egyrészről unom őket, mert egy ideje állandó jelleggel ott vannak a köztudat minden zugában, másrészről pedig már így is úgy érzem, túl sokat tudok, nem vágyom még több megerősítésre, milyen kegyetlen tud lenni az emberi faj.
Sian egy kisgyermekes anyuka, aki a londoni nyüzsgést háta mögött hagyva vidéken keres nyugalmat. Fiát, Roryt a cserfes és energikus kisfiút egyedül neveli, mivel a gyermek apjával már évek óta nem tartja a kapcsolatot. Az új környezetbe könnyen megy a beilleszkedés, egy kedves és figyelmes szomszéd, Fiona készségesen szárnyai alá veszi az újdonsült városlakót. Az idilli környezet, a kellemes esti kerti partik, a kitűnő borok, az új barátok mind Sian kedvére valók, de egy titokzatos alak hirtelen felbukkanása nagy érzelmi vihart kavar benne, amit nem mer másokkal megosztani. 
Egy ideje falom a humoros hangvételű regényeket és mindig elhatározom egy klassz regény végére érve, hogy szünetet tartok. A nagyok mondják, hogy a csúcson kell abbahagyni. Én is a legjobb komikus-kriminél akartam megállni. Ezidáig nem sikerült. Mindig csak még egyet akarok. Így loptam le magam elől az egykor jogásznak készülő mára humoristává degradálódott „szőrmók” első regényét a polcomról. Kovács András Péterről is hasonlóképp gondolkodtam, mint egykor Hadházi Lászlóról, vagy Felméri Péterről. Humorista álljon a szinpadon, szórja a hülyeséget, s a regény írást hagyja másra! Mindhármuk esetében kellemes a csalódás. Nem árt tudnunk, hogy a 174 centiméteresek kategóriájában magát a legjobb humoristának valló K.A.P. iskolás kora óta ír novellákat, verseket, s lazán rázta ki ujjából a Multigázt is.
Az írónő számomra főként a Fekete tőr testvériség sorozatával várt ismertté. Azt a sorozatot imádom, nyugodtan kijelenthetem, hogy a favorit már egy ideje nálam! Úgy gondoltam, hogy a Bukott angyalok sorozattal sem veszíthetek semmit, hiszen J. R. Ward eddig sosem okozott csalódást!
Virágzó feminista korszakomban begyűjtöttem néhány furcsa című könyvet, többek közt Török Rezső alkotását is. Valamelyik pályaudvar ötszáz forintosai közül lett kiválasztva, remélve, hogy megéri a pénzét. El sem gondolkodva azon, hogy egy férfi nem ír férfigyűlölő regényt, számítottam valami egetrengető igazságra, mi ápolja a női lelket. Ehelyett kaptam egy komédiát az ezerkilencszázas évek filléres Budapestjén ingyenélő festőművészekről. A szerző fennkölt hangnemben, egyedi stílussal közvetíti a két életművész, Csopaki-Csihula Róbert és Sóvári-Spatz Egon történetét. Török Rezső egyedi humorával semmilyen formában nem találkoztam még, így két nekilódulással sikerült a könyvet elolvasni. Az a kíváncsiság, ami vezérelt, szintén új volt számomra, hiszen egyszerre ennyi blődséget még sosem olvastam.
Sok mai frissen megjelent könyv közül kellett kiválasztanom egyet, mit megkaphatok jutalomként. Szerencsés választásom a Nem tündérmesére esett a következő ismertető szövegnek köszönhetően: „A huszonhét éves író világcsavargó humora és történetszövése Rejtő Jenőt és Guy Ritchie filmjeit juttatja az eszünkbe.” Ha egy könyv hátára ez van vésve, akkor nekem azt el kell olvasni! Ha a fiatal ember stílusát Rejtőéhez hasonlítják, vagy humorát Guy Ritchiéhez, abból rossz könyv nem születhetett. Azt remélem, ilyen alapon fogy ez a regény a boltok polcairól.
Utolsó hozzászólások