Virágzó feminista korszakomban begyűjtöttem néhány furcsa című könyvet, többek közt Török Rezső alkotását is. Valamelyik pályaudvar ötszáz forintosai közül lett kiválasztva, remélve, hogy megéri a pénzét. El sem gondolkodva azon, hogy egy férfi nem ír férfigyűlölő regényt, számítottam valami egetrengető igazságra, mi ápolja a női lelket. Ehelyett kaptam egy komédiát az ezerkilencszázas évek filléres Budapestjén ingyenélő festőművészekről. A szerző fennkölt hangnemben, egyedi stílussal közvetíti a két életművész, Csopaki-Csihula Róbert és Sóvári-Spatz Egon történetét. Török Rezső egyedi humorával semmilyen formában nem találkoztam még, így két nekilódulással sikerült a könyvet elolvasni. Az a kíváncsiság, ami vezérelt, szintén új volt számomra, hiszen egyszerre ennyi blődséget még sosem olvastam.
A címet szinte lecserélhetnénk „A művész mind őrültre”, hiszen itt tulajdonképpen a 24 karátos marhának nevezett festőművészek életébe nyerünk betekintést, akik a csípős lecsón verekednek az éjszaka kellős közepén hálóingben kuporogva, 12.5 kilómétert gyalogolnak egy másfél perces színházi előadásért, zabálva eszik a koszos mozsdótálban gyúrt galuskát és ingyen laknak szállodákban, bérlakásokban a hazugságaikból megélve. A „neoprimitív” festők története nem szenved hiányt cipőtlen, nyolcvanhét kilós menyasszonyban, Braziliából hazatért milliárdos özvegyasszonyban, de igen gazdag tanulságban a két főhős barátsága is. El kell képzelned egy mindennapi rutint ebben a kapcsolatban, ami nem más, mint egy agyalágyultan furcsa látkép: ebéd után az egyik neoprmitív festő mindig előbb megy fel közös hotelszobájukba, aminek meztelenül fekszik fel asztalára, úgy várva az étket emésztő barátját.
Kérded, hogyan áll össze ennyi „marhaság „ egységes történetté? Olvasd el! Megéri azt a fél napot, amikor elszórakozol a két hűvös eleganciával élő festő történetén.
Utolsó hozzászólások