Az írónő számomra főként a Fekete tőr testvériség sorozatával várt ismertté. Azt a sorozatot imádom, nyugodtan kijelenthetem, hogy a favorit már egy ideje nálam! Úgy gondoltam, hogy a Bukott angyalok sorozattal sem veszíthetek semmit, hiszen J. R. Ward eddig sosem okozott csalódást!
A Kapzsiságot pár éve olvastam, azonban nekem annyira –meglepő módon - nem tetszett… Nem tudom egyértelműen megmondani, hogy miért, hiszen nem volt éppenséggel rossz, csak én másra számítottam. És egy úgymond „negatív csalódás” után nem sok kedvem volt nekiállni a Sóvárgásnak. Hónapokig csak pakoltam a könyvespolcomon ezt az írást ide-oda, és mindig találtam más könyvet, amit helyette olvashatok.
Pár napja azonban erőt vettem magamon, és nekiálltam… Hmm… Isaac Rothe története jó volt! Újból hozta számomra az írónő a tőle már megszokott színvonalat. Volt benne izgalom, szerelem… J Igaz, Jim Heronnak nem sikerült a második lelket megmentenie, de így legalább továbbra is drukkolhatunk neki a Devinával folytatott ádáz küzdelemben. Kíváncsi vagyok a többi részre, a többi lélekre, Devina újabbnál újabb aljas húzásaira, szóval mindenre. Szerintem ma el is kezdem az Irigységet olvasni, amit a napokban sikerült beszereznem!
Könyv az Ulpius-ház webshopban
Utolsó hozzászólások