Carlos Ruiz Zafón egy zseni. Már az első könyve (A szél árnyéka) után megállapítottam, hogy tud írni, nem is akárhogyan. Elbűvöli az olvasót a hangulattal, magához láncolja a könyvek szeretetével és meglepi a csavaros szálakkal. Jól bánik nem csupán a szavakkal, hanem a karakterekkel és a cselekménnyel is. Zafón egy nagyszerű író, nincs ezen mit magyarázni.
Mire fel ez a nagy lelkesedés? Nos, az említett első könyve után kissé tartottam az Angyali játszmától, féltem, hogy nem lesz annyira ütős, nem fog annyira tetszeni. Erre pedig néhány kósza negatívabb véleményfoszlány, amit itt-ott hallottam róla, csak ráerősített. Mégis belevágtam, mert jobban szeretek a saját orrom után menni, és milyen jól tettem.
Ez a könyv érintőleges kapcsolatban áll A szél árnyékával. Amolyan előzmény kötetnek tekinthető, hiszen a cselekménye korábban játszódik és van némi átfedés a szereplőkkel, akad olyan, aki mindkét könyvben felbukkan. A legfőbb kapcsolat mégis a helyszín, Barcelona és az Elfeledett Könyvek Temetője, ami egy varázslatos hely:
"Ez a hely: titok. Szentély. Lelke van itt minden könyvnek, minden kötetnek, amit látsz. Ott él bennük az írójuk lelke, és mindenkié, aki valaha is olvasta, élt, vagy álmodott velük. Valahányszor egy könyv gazdát cserél, vagy csak átfutja valaki, növekszik és erősödik a lelke. Ezen a helyen örökké élnek a könyvek, amelyekre senki sem emlékezik, amelyek elvesztek az időben, de mindvégig várják, hogy felfedezze őket egy új olvasó, egy új lélek…"
A könyvek szeretete ismét borítékolt, ahogy a misztikus rejtélyek is.
Közel 700 oldalával csinos, vaskos kötet, így nem az a táskában könnyen cipelhető fajta, pedig az olvasó nehezen tudja nem magával vinni, ha egyszer belemerül.
Kétféle borító van a két kiadáshoz. Bár az első, írógépes borító tökéletesen passzol a cselekményhez, örülök, hogy nekem a második változat, a borongós szürkés-lilás van meg. Ez ugyanis passzol a zöld borítós másik Zafón könyvemhez.
Fülszöveg:
"A húszas évek Barcelonájában egy titokzatos idegen felkeres egy reménytelenül szerelmes fiatal írót. Visszautasíthatatlan ajánlatot tesz neki: rengeteg pénz, és talán egyéb jutalmak is várják, ha megbeszélt időre megírja a Könyvet, amely mindenek feletti hatalommal bír. Az író elvállalja a munkát, és ezzel ördögi csapdába kerül; hidegvérű gyilkosok, kegyetlen kopók, áruló barátok és csalfa szerelmek kísérik temetőkön és kísértetkastélyokon át, hogy végtére is leleplezze azt, aki a szálakat mozgatja.
Kezdődjön hát az ANGYALI JÁTSZMA…"
A könyv főszereplője egy fiatal, tehetséges író nagy ambíciókkal és üres zsebbel. A könyvek szeretete és az írás, mint művészet így nagy hangsúlyt kap, ami a betűk világa iránt gyengéd érzelmeket tápláló olvasókat nem hagyhatja hidegen.
A cselekmény egy rejtélyes könyv megírása köré szerveződik, miközben a múlt titkai felsejlenek, akár a régi könyvek sarkai. A titkok pedig sötétek és veszélyesek. Zafón szépen szövögeti őket, így a könyv végére már kész pókháló áll össze a sok-sok apró mozzanatból és cselekedetből.
A karakterek szépen vannak felépítve, mind önálló egyéniség, nem lehet beskatulyázni őket egy-egy szerepbe, ahhoz túlságosan összetettek.
David a kedvencem, mert imádom a szarkazmusát, végig mellette álltam és drukkoltam neki, még akkor is, ha nem értettem egyet vele. Néhány oldal alatt bekúszott a szívembe és ott is maradt.
"– Micsoda öröm látni téged, David – köszöntött Fullánk. – Jobban nézel ki. Kicsinosodtál.
– Elütött a villamos."
David stílusa meghatározza a könyv hangulatát is, hiszen az ő szemszögéből íródott a könyv. Ez pedig garantálja az öniróniát és a keserű, szarkazmust, amit az olvasó vagy szeret, vagy nem. Én rajongok érte.
"– Az asszisztensem azt mondja, maga író. Hogy lehet, hogy mégis „bérrabszolgát” írt az adatlapra?
– Az én esetemben ez tökéletesen mindegy.
– Az hiszem, van egy-két páciensem az olvasói között.
– Remélem, a járulékos idegbántalmak nem bizonyulnak tartósnak."
A másik kedvenc szereplőm Isabella. Kedvelem az erős női karaktereket és ő egy tűzről pattant hölgyemény, akinek kibontakozását érdemes volt olvasni. Van valami különleges David és Isabella kapcsolatában, ami nagyon megfogott.
A női főszereplő, Cristina ellenben taszított. Ő egy gyenge jellem, akit sehogy sem tudtam megkedvelni, még David kedvéért sem. Maga választotta a sorsát, ezen nem lehet szépíteni.
A cselekmény fordulatos és az olvasó gyakran kételkedik benne, higgyen-e a saját szemének. A misztikus szál jobban kidomborodik és nem lehet előre sejteni, mit hoz a vége. A vége, ami lezár és mégis nyitva hagy egy-egy kérdést, ám ez cseppet sem baj. Az olvasó maga döntheti el, miben hisz, ami passzol a könyvhöz.
"Az ember azért hisz, amiért levegőt vesz: mert életben akar maradni."
Nekem nagyon tetszett, mert nem csupán a könyvek szeretete járt át olvasás közben, hanem az írói lét minden pozitív és negatív velejárója is. Az olvasó bepillanthat a nagy művek születésébe és ez igazán egyedivé teszi ezt a könyvet.
Ajánlom azoknak, akik olvasták A szél árnyékát és tetszett nekik, illetve mindenkinek, aki szeretne egy próbát tenni Zafón könyveivel. Érdemes belekóstolni, és ha valaki rákap az ízére, többet is akar majd.
Én szeretnék még sok-sok könyvet olvasni az író tollából.
"Maguk tudják, mire pazarolják az időt és a pénzt. Én inkább olvasok, mert rövid az élet."
A könyv az ulpiushaz.hu-n.
Utolsó hozzászólások