Ulpius-ház könyvek

Néhány hónappal ezelőtt fejeztem be a regény olvasását. Valami könnyed cselekményes és izgalmas regényt kerestem. Igazából nem is ezt a könyvet akartam volna megvásárolni az Ulpius-ház egyik akciójában, de valahogy mégis ehhez a könyvhöz húzott a szívem.

Miután megérkezett a regény alig vártam, hogy végre beleolvashassak, hogy megtudjam, milyen könyvet fogok a kezemben.

A könyv Kresley Cole Halhatatlanok alkonyat után sorozatának harmadik kötete. Főszereplő a lykae Bowen és a boszorkány Mariketa. Történetük igazából a második részben kezdődik, Bowennel azonban már az első könyvben megismerkedhetünk.

Az Emma trilógia után izgatottan és kíváncsian vártam Fábián Janka új könyvének, az Angyalos háznak a megjelenését. Vajon ez is olyan izgalmas lesz, sikerül beleélnem magam a szereplők helyébe és szinte látom magam előtt azt a világot amelyben élnek? Ha felvillant volna bennem az aggodalom leghalványabb szikrája is, akkor ezt feleslegesen tette volna, ugyanis a szerző ismét teljesen elvarázsolt. Ez a regény is letehetetlen volt!

Szinte láttam magam előtt Zsuzsát, ahogy próbál a házba bekukucskálni vagy kaptat felfelé a dombra a macskaköves utcákon.

Tegnap fejeztem be Frei Tamás: A megmentő című regényét, és nagyon nagy hatással volt rám. Először is le kell szögeznem, hogy egyáltalán nem érdekel a politika, nyomaszt a sok hír ezzel kapcsolatban, így nem is vagyok otthon benne. Tényleg csak a legfontosabb dolgokat tudom, vagy amik engem is érintenek. Nagyon vártam már, hogy megvásároljam Frei könyvét, hisz' mint ember nagyon felnézek rá, tetszik amit csinál, ahogyan él, imádtam a riportjait, és rajongok a kávézóiért.

Ha valaki fél felvállalni a tényeket, ne írjon életrajzi könyvet. Ám ha úgy ír mint Verebes, akkor írjon. Három szálon fut a cselekmény, ami viszont ezer szállal kötődik egymáshoz. Verebes a saját életéről mesél Pók néven, nagy képűen nagyon intellektuálisan, ahogy szokta, de ha valakinek van mire nagyképűnek lenni, akkor legyen.

Aztán ott van Maya története, ami érdekes és jól megírt, de. Teli van álnéven szereplő személyekkel, akikről a legtöbbször nem tudjuk kik azok. 

A mostani extra szakmai és extra komoly könyveim között, amiket olvasok, felbukkant ez is, csak amolyan kikapcsolódás végett. Még tavaly karácsonyra kapta édesanyám kedves öcsémtől ezt a könyvet ajándékba (hozzátartozik, hogy én meg Kathy Lette: Hogyan öljük meg férjünket című örökbecsűt kaptam tőle). Szóval úgy vettem kézbe, hogy egy könnyed kis limonádéra vágyom, amin lehet esetleg egy-egy jót nevetni. Várakozásomban nem csalódtam.

A nyár óta sokak által várt könyv, pár hete jelent meg a könyvesboltok polcain. Amint belekezdtem – már a könyvesboltból hazafelé tartva, a metrón –, azon kaptam magam, hogy csak olvasom, olvasom… és máris elrepült száz oldal.

Hétköznapi… de mégsem. Az olvasása közben nem unatkozol, hanem beleéled magad a könyvben leírt helyzetekbe, átéled azokat a pillanatokat. Nekem legalább is sikerült ’beleásnom’ magam.Van pár szem ’bonbon’, ami valamiért jobban ’ízlett’. Persze, a 72 együtt teljes, együtt a legfinomabb, de mégis van pár kedvenc ’íz’.

A könyv legelőször egy metró aluljáróban „pillantott le” rám, és örömmel fedeztem fel, hogy végre megjelent egy újabb családregény. A könyvből való idézet pedig egyenesen kíváncsivá tett, így a plakát felfedezése után néhány nappal meg is vásároltam a könyvet és el kezdtem olvasni…és olvasni…napok alatt kiolvastam, és azon vettem észre magamat, hogy alig várom, hogy megjelenjen a folytatás.

Bevallom, mire Niko történetéig eljutottam, már telis-tele volt a net a könyvről szóló értékelésekkel. Ennek eredménye pedig az volt, hogy Renatához már alapból negatívan álltam… Nikot meg eleve nem sikerült megkedvelnem. Azaz lesz, ami lesz, nincs veszteni valóm alapon belevágtam. És ahelyett, hogy végigküzdöttem volna magam ezen a részen, egyszer csak arra eszméltem, hogy kifejezetten tetszik.

Sikerült megszeretnem mindkét főszereplőt! Sőt… Renata kedvenc lett, mert bár tényleg voltak érdekes reagálásai, de megkaptam tőle azt, amire titkon már régóta vágytam: egy igazán erős női karaktert.

Ha valaki megkérdezné, szeretem-e Joanne Harris könyveit, nem tudnék konkrét választ adni. A legemlékezetesebb természetesen a Csokoládé volt, aminek kissé keserűre sikeredett a folytatása. Aztán vannak emellett jók is, rosszak is. A Szederbor például elvarázsolt, a kékszeműfiú viszont számomra egy agyonbonyolított, értelmetlen történet, amelyet soha többé nem olvasnék el még egyszer.

Az első általam megvásárolt Harris könyvek után elhatároztam, hogy minden kötetét megveszem és elolvasom, bár eddig nem mindegyikről osztottam meg a véleményemet (mint Julie Powell Julia Child receptjeiről a Julie&Julia című filmben). Őszintén szólva van, amin nem estem még át, de az imént éppen az Aludj kislányt fejeztem be.

A fekete tőr testvériség 7. része új kalandra csábítja a sorozat rajongóit nemcsak egy újabb szereplő talál párra, hanem a harc is tovább folytatódik a gonosz ellen. Az írónő briliánsan csavarja tovább a szálakat nemcsak Rhevenge-t ismerhetjük meg közelebbről és láthatjuk meg múltját s valódi szerető Énjét, hanem a Testvériséggel kapcsolatban is újabb dolgokra derül fény. 

A testvérek közti összetartás, a király melletti hűség és a testvérek felük iránt érzett szerelmük szálai is tovább bonyolódnak.  Természetesen nem kell féltenünk kedvenc főhőseinket hisz az írónő gondoskodik, hogy a végkifejlet mégis jó legyen ám az izgalmak persze nem érnek véget hisz a háború új szereplője Lash tovább borzolja a háború szálait is újdonsült hatalmi szerepében új szövetség létrehozására törekszik az a manipulátorok száműzött királyával. A szövetségeknek azonban ára van, ahogy a titkok megőrzésének is és a szerelemért folytatott harcnak is.

Ezzel a résszel végre eljutottam ahhoz a kötethez, ahol már őszintén mondhatom, hogy tetszett. Persze nem lett kedvenc, de az eddigi kötetekhez képest ez volt eddig a legjobb. Itt már egyértelműen elvált a regény és a sorozat, ami... meg kell hagyni, igencsak hozzátett az olvasásélményemhez. Emellett nagyon bejött a mostani, kvázi több szálon futó cselekmény. Rövidebb fejezetek, és mindegyikben más-más szereplő útját követjük, folytatjuk. És nem is volt zavaró követni őket. A karakterek élete is kezd egyre érdekesebb lenni, ami még nem azt jelenti, hogy jellemfejlődést mutatna bármelyik is, de ezt nem is vártam el. Lassan a dagályos öltözék leírásokat is megszokom, bár még mindig idegesít, ha 6 mondaton keresztül mást sem látok. Bevallom, ezeket a részeket már automatikusan átugorja a szemem. Ettől függetlenül ez a rész már pörög, a történések hol elkülönülten folynak, hol összeérnek, és ez igenis élvezhetővé teszi az egészet. De ami a legjobb, hogy Chuck is feltűnt végre!

Perleczki Edina írása

Perlecki Edina blogja: http://www.grettyszerintavilag.blogspot.com/

Soktízezer betű. Tiszta 608 oldal. 4 nap. Ez az új Frei-regény mérlege, a több hónap múlva megírható sikerlista helyezések és időpontok kivételével.

Merthogy ez egy bestseller, hiszen a név – na meg az Ulpius reklámja – kötelez ugyebár. De minden pikírt megjegyzést félretéve, A Bankár tényleg jó könyv. Színes tabló a körülöttünk folyó bankvilágról, azzal a félelmetes üzenettel, hogy még ha a leírt események kitaláltak is, mi is ama 90 százalék irányítható átlagember-mocsara vagyunk, akiknek csak a jó ég tudja, mit kezd a nehezen megkeresett betevőjével az a bizonyos 5 százalék, aki megteheti. Mert mindig van, aki közel áll a tűzhöz. A Bankárban Farkas Vilmos és a Larry & Co. például.

Kepes András valószínűleg még úgy is az egyik legnépszerűbb televíziós ma Magyarországon, hogy évek óta nincsen képernyőn. Mindez persze lehet ugyanúgy előny, ahogy hátrány is, hiszen bár marketingszempontból kétségtelenül hasznos, ha valakinek ismert arca-neve van, a tapasztalat ugyanakkor azt mutatja, hogy a késztermékben nem mindig van köszönet. Kepes mindenesetre kiváló mesélő, szimpatikus figura, aki ráadásul saját bevallása szerint mindig is könyveket akart írni, csak valahogy az évek során elsikkadt a dolog. Akárhogy is, ennek meg a kiadó gondos felvezetésének köszönhetően kétségtelenül nagy várakozás előzte meg első irodalmi próbálkozását.

A Tövispuszta három család, pontosabban három fiú életét követi nyomon: Veres Isti útját a mélyszegénységből fociremények és hegedűszólamok kísérik, hogy azután némi vargabetű és a világháború vége után, testileg-lelkileg megnyomorodva végül az ÁVH-nál kössön ki. A zsidó Goldstein Dávid továbbtanulási terveit a numerus clausus húzza keresztbe, Pestre kerül, ahol csak a vakszerencsének köszönheti, hogy nem lövik a Dunába. Az arisztokrata Szentágostony Pálnak közben pedig minden megadatott, ami a másik két fiúnak nem, jólét, külföldi tanulmányok, egy szép és kényelmes jövő ígérete, a háború után azonban fényesnek induló londoni karrierjét sutba vágva mégis hazautazik.

Amikor elkezdtem olvasni a könyvet azt hittem nem lesz olyan jó mint az első rész, de ez az érzés hamar elmúlt. A 2. kötet komolyabb, drámaibb és szívszorítóbb lett, mély nyomot hagyott bennem, nem lehetett letenni.

Emma fiaiban 1922-től 1948-ig követhetjük nyomon a Kótay család történetét.

Tamás a legidősebb fiú anyjához hasonlóan naplót ír és ő is orvos szeretne lenni mint az apja. Ő állt tőlem a legtávolabb, átlagos karakter, túlságosan jófiús.

Pétert a nyilas olimpikont eleinte egy bájgúnárnak tartottam és önzőnek aki csak magával törődik. Hitlert tekintette példaképének ezért gyűlölni szerettem volna, de ez nem sikerült. Hamar rájöttem, hogy ő a 2. kötet legérdekesebb, legtragikusabb szereplője. Mindig szerettem az olyan karaktereket akiknek van egy sötét oldala is, de ha a helyzet úgy kívánja tudnak jók is lenni.