A nyár óta sokak által várt könyv, pár hete jelent meg a könyvesboltok polcain. Amint belekezdtem – már a könyvesboltból hazafelé tartva, a metrón –, azon kaptam magam, hogy csak olvasom, olvasom… és máris elrepült száz oldal.
Hétköznapi… de mégsem. Az olvasása közben nem unatkozol, hanem beleéled magad a könyvben leírt helyzetekbe, átéled azokat a pillanatokat. Nekem legalább is sikerült ’beleásnom’ magam.Van pár szem ’bonbon’, ami valamiért jobban ’ízlett’. Persze, a 72 együtt teljes, együtt a legfinomabb, de mégis van pár kedvenc ’íz’.
Az első a Millfields Road. Kristóf elmondása szerint nagyon-nagyon szeretett ott lakni és én is szívesen élnék egy olyan helyen. Jó volt elmenekülni a rideg valóság elől, még ha csak pár percre is. Amíg elolvastam ezt a részt, ott ’lakhattam’ velük, ebben a maguk törvényei szerint létrehozott kis ’faluban’. Amikor ennél a résznél tartottam, olyan érzésem volt, mintha otthon lettem volna. Persze, képletesen.
mutatjuk meg a külvilágnak.
A harmadik részt azért emeltem ki, mert az az előítéletekről szól. Konkrétan arról, hogy Kristófék házasságkötésének hírére nemhogy sokan nem gratuláltak, de még mocskolódó bejegyzéseket is írtak Nekik a FaceBook-on. Idézem a könyvből: ’Torzszülötteket nevelnek majd!’, ’Miattuk hal majd ki az emberiség!’
Én ezeket nem így gondolom. Az utóbbit pláne, nem! Sajnos Magyarországon az az elterjedt, hogy aki akármiben másabb, mint a tömeg, azt ki kell közösíteni, utálni kell. Nálunk az az elfogadott dolog, hogy ha egy ilyen ember mégis elér valamit az életben, akkor azt biztos, hogy nem azért érte el, mert tehetséges valamiben, vagy fel lehet az illetőre nézni. Amíg a szemléletükön az emberek nem változtatnak, addig itt lehet tüntetni, lehet igazságtalanságnak nevezni dolgokat, de változtatásnélkül sosem érnek el semmit. Ennyi erővel akár a más politikai nézetet valló emberek se’ menjenek ki az utcára, mert ők nem az épp aktuális kormánynak ’nyalnak’?
A negyedik kedvenc részem a Mássz meg minden csúcsot. Ezt nem kell megmagyarázni, fejtegetni, benne van a címében minden.
Azért egy apró észrevételem van a Lélekbonbonhoz a sok dicsérő szó mellett. Tényleg csak apró: vártam volna befejezést, mivel a könyv úgy kezdődik, hogy: Bon Appétit!
Köszönet az Ulpius-Ház Könyvkiadónak és Steiner Kristófnak a Lélekbonbon névre szóló,
dedikált példányáért.
Zámbó Melinda Vivien írása
A könyv az ulpiushaz.hu-n.
Utolsó hozzászólások