Ha valaki megkérdezné, szeretem-e Joanne Harris könyveit, nem tudnék konkrét választ adni. A legemlékezetesebb természetesen a Csokoládé volt, aminek kissé keserűre sikeredett a folytatása. Aztán vannak emellett jók is, rosszak is. A Szederbor például elvarázsolt, a kékszeműfiú viszont számomra egy agyonbonyolított, értelmetlen történet, amelyet soha többé nem olvasnék el még egyszer.

Az első általam megvásárolt Harris könyvek után elhatároztam, hogy minden kötetét megveszem és elolvasom, bár eddig nem mindegyikről osztottam meg a véleményemet (mint Julie Powell Julia Child receptjeiről a Julie&Julia című filmben). Őszintén szólva van, amin nem estem még át, de az imént éppen az Aludj kislányt fejeztem be.

A kísértethistóriaként feltűntetett regény eleinte zavaros volt számomra: adott egy festő, aki egy kilencéves lányról készíti a festményeit. Később jön egy férfi, aki a festő pénzére vágyik az immár tizenhét éves lányon keresztül. Végül feltűnik a varázslónő, aki szintén a festő vesztét kívánja. Minden fejezet a másik szereplő szemszögéből mutatja az eseményeket, de mivel nincsenek megkülönböztetve sem nevekkel, sem jelekkel a fejezetek, így van, hogy csak jó néhány sor után derül ki, kiről is van éppen szó, és ez rendkívül zavaró. Úgy kell kihámozni, mint egy zöld héjban lehulló diót.

A varázslatos események kezdetekor forgattam a szemem: lehet, kicsit földhözragadt vagyok (bár elég fantasyt olvastam már, amiket kimondottan élveztem), de mikor Effie kiszállt a saját testéből, és felülről szemlélte a körülötte lévő világot, azt gondoltam, ez egy ostobaság, és csak azért fogom végigolvasni, mert eddig nem sok olyan könyv volt, amit abbahagytam. Az alap cselekmény aztán (amely a tarkítások nélkül egy egyszerű romantikus regénynek simán elmenne) folytatódott tovább, néha meg-megzavarva egy másik, szereplők által mesélt történetekkel. Emellett feltűnnek az írónő szokásos szófordulatai a zümmögő darazsakról, tarot kártyáról, ami ennyi Harris kötet után kimondottan unalmas.

A történet vége kicsit meglepett: noha Effie mindvégig áldozatként szerepelt a történetben (a férjé, aki bolondnak állítja be, a szélhámosé, aki becsapja, és a boszorkányé, akinek a lány teste kell a saját lánya lelke számára), azt hittem, rendbe jönnek a dolgok, és a lány sorsa jobbra fordul. A drámában viszont egyedül a boszorkány kerül ki győztesen, így még a várva várt happy end sem dobja fel a könyvet.
Mindezek ellenére nem állítom, hogy rossz volt. Könnyű olvasmány, szinte egymást hajtó lapok, amivel az ember gyorsan végez. Időtöltésnek mindenképpen jó, főleg Harris rajongóknak.
 

Varga Görgy írása

A könyv az ulpiushaz.hu-n.