Ulpius-ház könyvek

Meghatározó könyv, az olvasó egy kicsit átértékeli az életét a szöveget olvasva, illetve a szövegeket, mert 2 szöveg van egy kötetben ez a szerkesztésmód tetszik nekem. 
Egy filozofikus, az élet különböző problémáira választ kereső és egy későbbi utazás és egy idegen országgal és lakóival, egy korábban élt íróval való ismerkedés regénye. A véletlennek és a szavaknak nagy szerepe van az elbeszélő életben és nagyon érdekes amint a nyomozás hatására megismerünk egy másik életet, az orvosért, íróét, ellenállóét. Ahogyan életének szereplőivel találkozik a könyve alapján őt megismerni akaró tanár, szembesül azokkal akik ismerték, szerették és akiknek élete jelentősen befolyásolta életét.Emlékezetes és nehezen feledhető kötet. 
Az ember akkor ismeri meg önmagát, amikor megért valaki mást.

Fejérné Pintér Veronika írása

A Félúton a sírhoz című könyvre úgy bukkantam rá, hogy anno valamelyik True Blood könyv hátuljában volt belőle egy kis részlet. Azonnal beleszerettem, és beszereztem. Körülbelül két nap alatt ki is végeztem.
Cat és Bones története az egyik legeredetibb vámpírszerelem a világirodalomban. Bones maga a megtestesült Adonisz, minden nő titkos vágyálma, míg Cat egy fél vámpír, aki utálja a vámpírokat, és vadászott rájuk (a maga módján)… egészen addig, amíg meg nem ismerte Bonest. Mert akkor Cupidó lecsapott rájuk és menthetetlenül egymásba szerettek. Persze, ahogy szokás, ezt a világért sem vallották volna be a másiknak. Ahogy a szereplők sem, a kapcsolatuk sem mindennapi. Kezdetben a főszerep nem a csókoké, hanem az ütéseké volt.

Kicsit lassan haladtam a könyvvel. De most,hogy vége van, máris hiányzik,és rá kellett jönnöm,megszerettem! :)
Miért haladtam lassan,vagy miért is éreztem úgy,hogy lassan haladok,nem is tudom igazán megmagyarázni. Unalmasnak nem mondanám,inkább kissé monoton,egy síkon halad a történet,megismerkedünk minden egyes szereplővel,és az ő történetükkel. Viszont mikor egyre több titokra derül fény,és a rejtélyek lassan kezdenek kirajzolódni,nagyon izgalmassá válik,és azt vettem észre mikor nem olvastam,akkor is folyton a könyvön,a szereplőkön járt az eszem.
Nagyon sok részlet volt,mely bebizonyította számomra,hogy nagyon szépen fogalmaz az író,és e miatt is pozitív érzelmeket váltott ki belőlem.

Elsőt megelőző benyomás: bevallom, hogy én nem vártam igazán sokat ettől a műtől. A film alapján valami felettébb nyálas maszlagra számítottam, amilyet a női írók akkoriban általában össze tudtak hozni. Eléggé meg is dorgáltam magam e futó ötlet miatt.

(Eddig csak Juliette Binoche - Ralph Fiennes szereposztásban láttam, de nem is akarok másikat megnézni. Igaz, hogy vannak apróságok, melyekben nagyon eltér a filmbéli és könyvbéli történet, de egészében véve a lényeget nem is fejthette volna meg jobban. A különös szerelemfelfogás teljes mértékig kiteljesült benne, mindennemű nyáladzás és értelmetlen szenvedés nélkül. Binoche és Fiennes amúgy is a két egyik leginkább kedvelt színészem, és ez alkalommal sem okoztak csalódást. Olyan szívbéli gonoszságot sugárzott ez a két velejéig jóságos és szerethető ember, hogy elhittem: valódiak az érzéseik. A zene pedig... egyedül Mozart készíthetett volna a történethez inkább illő dallamokat.

Három testvér, akiket egy 500 éves átok súlyt.A Sorsok könyve szerint a feleség három fiút szül, kik boldogok lesznek, míg el nem olvassák a könyvet s ekkor apjuk meghal ők pedig örök szenvedésre lesznek ítélve. Halál s kínszenvedés jár nyomukban. Szerelmet nem ismerhetnek, s gyermekük sem születhet. Egyedüllétre ítélve őket. Az utolsó két sort sajnos vér szennyezte be így azt nem ismerhetik. Anyjuk mindent megpróbált, hogy fiai ne tudják e sorokat olvasni ám még sem járt sikerrel. Mikor a prófécia teljesül három fiatal skót magányos életet választva kémnek, bérgyilkosnak s zsoldosnak szegődik el. Az első könyv Courtlandról szól, ki szembeszegődik a zsarnok Pascal tábornokkal.Ám mikor majdnem meghal egy szépséges kasztíliai nő menti meg életét s ápolja otthonában. Annának hogy megmentse, bátyja életét hozzá kell mennie Pascalhoz.

A sorozat második kötete. Az első rész megdöbbentő befejezése után – amiről azt hiszem, bátran mondhatom, hogy nem épp hétköznapi, a romantikus könyvek világában –, nem volt többé megállás. Olvasni kellett tovább.

Bár a regény alapján, időközben eltelt négy év, nincs valódi törés a történetben. Igaz, Cat az évek alatt „amatőr” vámpírirtóból profi ügynökké avanzsált, ő még mindig ugyanaz a szeleburdi, meggondolatlan, hősködő lány, akit már legelőször megismertünk, és megszerettünk. A humor, a pörgős, akció dús cselekmény, szintén a régi. Bones újra feltűnésével pedig, a javíthatatlan romantikusok kötelező, intravénás szerelemadagja is biztosítva van. Ők ketten mindent ott folytatnak, ahol négy éve abbahagyták.

Joanne Harris neve leginkább a Csokoládé című könyv alapján lehet ismert bárki számára, melynek filmváltozatában a jóképű Johnny Depp is játszott Juliette Binoche oldalán. Számomra Joanne Harris azonban másik oldalát is képes volt megmutatni, olyan műfajokba kalandozva, amelyekre az olvasó talán nem is számított. A Rúnajelek című regénye egy kedves, szerethető és mindemellett olvasmányos fantasy regény. Érdekessége abban rejlik, hogy nem a sokkal népszerűbb görög mitológiához nyúl, hanem a germán mitológia istenei, szereplői elevenednek meg a könyv lapjain. Noha a germán mitológiával köszönőviszonyban sem voltam, a könyv végére minden egyes szereplőről tudtam volna adni egy rövid általános jellemzést.

De akkor vegyük is sorra, hogy mi miatt is került a polcomra ez a könyv. Nos, elsősorban talán az befolyásolta döntésemet, hogy a főszereplő egy kislány, aki a véletlenek folytán belecsöppen az istenek között dúló konfliktusokba. Ha ilyen történetet olvas az ember, akkor akarva akaratlanul is bevillan a gondolat, hogy velem is megeshetne? Persze, hogy nem. De pont ez a szépsége a dolognak. Pár órára mássá válhatunk és elképzelhetjük, hogy milyen lenne az életünk, ha Maddy Smith életébe csöppennénk. Vajon ki mellé állnánk, kiben bíznánk?

Ez a regény nem más, mint a két nagy kedvencem egyike. Vagyis hát ez így, ebben a formában nem igaz, tekintve, hogy a másik egy komplett sorozat. Akárhogy is, a Battle Royale egyike azon kevés könyvnek, ami miatt elmorzsoltam néhány könnycseppet az utóbbi néhány hétben: nemrég ugyanis, négy és fél éves forgatás után, megtört a gerince.

Ez a bekezdés szerintem elég jól leírja, milyen nagy hatással van az emberekre, akik tulajdonképpen két módon reagálhatnak a hátoldalon olvasható kis leírásra: elmebetegnek néznek, hogy ilyeneket olvasol, vagy addig könyörögnek, míg kölcsön nem adod nekik. Utóbbi esetében két nap bőven elég szokott lenni a kiolvasásra, hiszen ez a történet hihetetlen módon olvastatja magát.

Kicsit félve kezdtem neki a könyvnek, amire elég sokat vártam, ahogy mások is. Azt hiszem féltem attól, hogy milyen is lesz valójában, az elvárások idővel egyre csak nőttek, ha már ennyit kellett rá várni... Meg kell, hogy mondjam ez a könyv is azok között van nálam, amiket úgy gondolom, hogy érdemes volt elolvasni, mert adtak is valamit. Meseszerű, de mégis valóságos volt és magával ragadott a sok történet a történetben. Szerintem a könyvnek nem a szerelem volt a lényege, mert az már eleve eldöntetett, hanem az, hogy esélyt kapjanak rá, hogy az valamikor kiteljesedhessen, de ugye az már kevésbé lenne izgalmas, mint az út, ami odáig vezet. Ebbe az útba mindenki azt lát bele és gondol, amit szeretne, de ez olyan, mint Dante pokla mindenkinek más "meglepetést" tartogat.

Szóval Tanamera. Mielőtt azonban belevetném magam a szokásos paraméterek felvázolásába, szólnom kell néhány szót a szerzőről.
Noël Barber egy brit újság-, illetve regényíró volt. 1909 és 1988 között élt, rengeteget utazott és elég termékenynek bizonyult könyvek terén. A legérdekesebb számomra mégis az, hogy 1956-ban Magyarországon tartózkodott és meglőtték a forradalomban. 
Nevével először másik regénye, A kairói nő kapcsán találkoztam. Egy kis böngészéssel bukkantam rá és egyből megakadt rajt a szemem két okból. Rettentő vastagnak tűnt és történelmi regény címen futott a könyvkiadó honlapján. Meg is tetszett, így mikor utánajártam, megtudtam, hogy csupán két könyvét fordították le magyarra. (A másik a Tanamera.) Megvennem azonban nem sikerült egyiket sem, mivel rettentő drágának találtam.

Éppen egy régen megjelent Nők Lapját lapozgattam a fodrászomnál karácsony tájékán, amikor megpillantottam egy részletet Fejős Éva- Hotel Bali című könyvéből.

Erre a könyvre, mint ahogy a jó könyvek többségére, véletlenül bukkantam rá. 

Épp a Temeraire sorozat első két kötetét szereztem be, amikor a könyvek mellé egy reklámfüzetet is tettek a táskámba. Mikor pedig kiléptem a boltból (Libri), megnéztem, mit reklámoznak mostanában. A csupán néhány lapos füzetecske tartalmazta A Barlangi Medve népe fülszövegét, néhány érdekességet a sorozatról és apró részletet a könyvből. Elkezdtem olvasni az utcán, majd a villamoson és ismét az utcán. Csupán izmaim emlékezetére hagyatkoztam, hogy merre kell menni, annyira belemerültem. Fel sem néztem, míg a részlet végére nem értem. Akkor pedig megszületett bennem az elhatározás: kell nekem ez a könyv.

Steve Berry Borostyánszoba című könyvét fantasztikusnak találtam.Arról a történelmi dolgokról,amiket ebben a könyvben olvastam még nem sokat hallottam,de a kezembe vettem ezt a könyvet és egyre több ismeretem lett.A Borostyánszobát alig tudtam letenni a kezemből,amikor volt időm,legyen az 15 perc is,elővettem a polcomról és belemélyültem.Annyira,hogy nem tudtam elszakadni tőle.És amikor már a könyv végénél jártam,akkor majdnem belesajdult a szívem,és ezt gondoltam.

-Jaj Neee!!Már VÉGE!!!

És avval akarom befejezni,hogy nagyon-nagyon jó könyv,amit mindenkinek ajánlok.Persze jobban azoknak,aki szeretik,ha a történelmi dolgokat összekeverik az akció művészetével

Czeczon Enikő írása

A könyv az ulpiushaz.hu-n.

Az első kötetet nagy véletlenségből került hozzám, még anno mikor egy tanfolyamon tengettem mindennapjaimat. Azóta tart ez a szerelem.

Az első meghökkenés, hogy ezek biztos vámpírok… Amikor az ember maga elé képzel egy vámpírt a következő dolgok jutnak eszébe: szűz lányok, vér, denevérré válás és koporsók.

Nos, aki ilyenre számít, az nagyon is csalódik. Ezek a fiúk, mert én nem tudom őket máshogy hívni, igazi szerethető figurák, a maguk furcsásságaival. Hatalmasak és erősek, akik kamasz fiúk lesznek, ahogy a szeretett nő szabályosan az életükbe pottyan, így vagy úgy. Ahogy szinte szabályosan megalázkodnak a harcos természetük előtt és szinte kiskamasz figurát magukra öltve igyekeznek szívük hölgyét az ágyukba és a szívükbe csábítani.

Minden vámpír szerethető karakter, és ez benne a legjobb, így vagy úgy, de mindenki megtalálja a szereplők között a kedvencét, akit talán örökre a szívébe zár.

Az izgalmas akción felül, igazán túlfűtött erotika is szembe köszön a könyvek lapjain, melyekben megmutatkoznak az állatias ösztönök. Valahogy most már nem gondolom azt a vámpírokról, hogy gonosz lények, miután megismertem a Fekete Tőr Testvériség tagjait. A könyv romantikus, de nem a túlcsorduló romantika, hanem a maga nevében csodálatosan megkomponált erotikusan tálalt fantasztikus iromány, mely örök kedvenceim lesz.

Édes, keserű, tej, ét, töltött, mogyorós, joghurtos, gyümölcsös, fehér, sötét, és még sorolhatnám, mennyi minden eszébe jut az embernek akkor, ha azt hallja, csokoládé.

Viszont ha ez az ember Joanne Harris regényeinek rajongója, valószínű, hogy inkább a kellemes karamellás színű könyv borítója rémlik fel előtte Johnny Depp-pel és Juliette Binoche-sal.

Aki látta a filmet, annak a könyv kissé másnak tűnik – gondolom ugyanez működik fordítva is. A film jól ábrázol és hat az érzékszervekre, de a könyv előnye, hogy nincs képekhez kötve. Az olvasó fantáziájára van bízva, mit érez, miközben az olvadós csokoládé készítéséről olvassa a sorokat, elképzeli, ahogy Vianne Rocher a piros szoknyájában különféle formákat készít. Szinte érezni még a szelet is, ami az apró francia faluba, Lansquenet-be fújta őket, ahol mintha még egy régebbi évszázadban élnének az emberek: a szokások és a vallás uralkodik, egy cseppnyi újdonság, különbözőség a többiektől bűnnek számít. Húsvét előtt főleg. Vianne azonban mert bátornak lenni.