Kicsit félve kezdtem neki a könyvnek, amire elég sokat vártam, ahogy mások is. Azt hiszem féltem attól, hogy milyen is lesz valójában, az elvárások idővel egyre csak nőttek, ha már ennyit kellett rá várni... Meg kell, hogy mondjam ez a könyv is azok között van nálam, amiket úgy gondolom, hogy érdemes volt elolvasni, mert adtak is valamit. Meseszerű, de mégis valóságos volt és magával ragadott a sok történet a történetben. Szerintem a könyvnek nem a szerelem volt a lényege, mert az már eleve eldöntetett, hanem az, hogy esélyt kapjanak rá, hogy az valamikor kiteljesedhessen, de ugye az már kevésbé lenne izgalmas, mint az út, ami odáig vezet. Ebbe az útba mindenki azt lát bele és gondol, amit szeretne, de ez olyan, mint Dante pokla mindenkinek más "meglepetést" tartogat.

Az utazás kezdete számomra elég megrázó volt, nem véletlen van belénk kódolva, hogy vigyázzunk a tűzzel, mert könnyen a vesztünket okozhatja. Mégis hányan kell, hogy viseljék életük végéig a találkozás jegyeit és mennyi szenvedés vár rájuk még azután is, hogy meggyógyultak. A könyv elején én is így gondoltam, hogy ez lesz a főhős sorsa és már előre „féltem”, hogy erről kell majd olvasnom, hogy milyen borzalmas is lesz az élete. Tévedtem. Nem jutott idő arra, hogy megsajnáljam, mert magával ragadott ex-pornósunk személyisége. Ahogy olvastam a történetét arra gondoltam, hogy rendkívül szórakoztató figura annak ellenére, hogy két végéről égette a gyertyát, de nekem nagyon tetszett a szarkazmusa és az öniróniája, ahogy saját magát látta. Végig arra gondoltam, hogy egy ilyen fazonnak túl kell élnie, aki még most se veszi komolyan az életet és a körülötte lévőket, kell, hogy legyen valaki, aki megleckézteti. Marianne feltűnésekor az első benyomásom az volt milyen egy fura teremtés, de olyasvalaki, akit szeretnék megismerni, mert a személyisége magával ragadó és nagyon bohókás. A történetek, amiket mesélt a szerelemről szóltak különböző aspektusból, vagyis a ki nem teljesedett, van ahol a reménytelen szerelemről. Ezen kisebb epizódok alkalmával többször vehettünk részt időutazáson, mert a történetek különböző korokba és kultúrákba kalauzolják el az olvasót. Az eltérő korszakok leírásai számomra hitelesek voltak, mintha én is ott lennék, aki mindent lát, de nem tud beleavatkozni semmibe. A történet(ek)hez sokat hozzá tett a többi karakter, akik közül a kedvenceim: Nan, Greg, Sayuri és Sander atya.

Az én olvasatomban ez a könyv szólt a szerelemről, a barátságról, a kitartásról, önmagunk megismeréséről, az újrakezdésről, a humorról, ami elengedhetetlen és legfőképp a reményről és mindezek miatt nem volt nyomasztó olvasni a könyvet, hanem egyre inkább úgy éreztem, pozitív kicsengése van a regénynek.

Az egyik tanulság, hogy akkor is szerethetnek minket, amikor úgy érezzük, kívül belül torzak vagyunk, amikor már azt hisszük, hogy semmit nem érdemlünk meg, ami örömmel tölt el minket. Itt is érvényesül az az igazság, hogy olyannak látnak mások minket, mint amilyennek mi is látni véljük saját magunkat. A könyv végére én is elhittem, hogy lehet másként, csak rajtunk múlik, hogy merünk-e nyitni vagy örökre bezárkózunk.

Csiszer Enikő írása