Édes, keserű, tej, ét, töltött, mogyorós, joghurtos, gyümölcsös, fehér, sötét, és még sorolhatnám, mennyi minden eszébe jut az embernek akkor, ha azt hallja, csokoládé.
Viszont ha ez az ember Joanne Harris regényeinek rajongója, valószínű, hogy inkább a kellemes karamellás színű könyv borítója rémlik fel előtte Johnny Depp-pel és Juliette Binoche-sal.
Aki látta a filmet, annak a könyv kissé másnak tűnik – gondolom ugyanez működik fordítva is. A film jól ábrázol és hat az érzékszervekre, de a könyv előnye, hogy nincs képekhez kötve. Az olvasó fantáziájára van bízva, mit érez, miközben az olvadós csokoládé készítéséről olvassa a sorokat, elképzeli, ahogy Vianne Rocher a piros szoknyájában különféle formákat készít. Szinte érezni még a szelet is, ami az apró francia faluba, Lansquenet-be fújta őket, ahol mintha még egy régebbi évszázadban élnének az emberek: a szokások és a vallás uralkodik, egy cseppnyi újdonság, különbözőség a többiektől bűnnek számít. Húsvét előtt főleg. Vianne azonban mert bátornak lenni.
A sorokat olvasva halljuk a harang zúgását, a karkötők csilingelését, a rosszindulatú suttogásokat. Illatok terjengenek a levegőben, s ahogy magunk elé képzeljük a csodás alkotásokat, egyből összefut a szánkban a nyál, és már-már arra vágyunk, bárcsak mi is a chocolaterie-ben dolgozhatnánk.
A végső kiteljesedésben, a Csokoládéfesztiválon minden ellenség legyőzésre kerül, és Húsvét délelőttjén már nem a sonka és a böjt időszakának a vége a lényeg, hanem ez a mennyei édesség, ami mindenkiben vágyakat és érzéseket szabadít fel.
És amikor a végére érünk a kötetnek, jóízűen nyelünk egyet, s azt gondoljuk, ez bizony nagyon finom volt.
Varga György írása
A könyv az ulpiushaz.hu-n.
Utolsó hozzászólások