Ulpius-ház könyvek

Sokat kellett várni a Fekete Tőr Testvériség újabb részére, de megérte. A J. R Ward fantáziájának köszönhető vámpírsorozat újabb darabja is kiválóan kielégítette az igényeimet. Mielőtt azonban dicsérném, el kell mondanom, hogy ez a könyv nem egészen Payne és Manuel szerelméről szólt. Sőt! Mintha V és Jane magánéleti válsága túlságosan is sok szerepet kapott volna. Persze imádom V-t, de ennek a könyvnek az ikertestvéréről kellett volna szólnia. Azonban nem csak ők foglaltak sok helyet, hanem az a bizonyos ifjú nyomozó is, Thomas DelVecchio Jr. Aki olvassa az írónő „Bukott angyalok” című sorozatát már tudja, hogy a szexi, ám „Gyorsan-eljár-a-kezem” nyomozó lesz az egyik főszereplő az Irigységben. Arra jó volt a jelenléte, hogy máris megimádtam, és alig várom a történetét.

Ennyi lett volna a kifogásolni valóm, úgyhogy át is térek a jó dolgokra.

Először is örültem neki, hogy Payne és Manuel nem estek egymásnak, ahogy az jellemző a többi Testvérre. Persze fülledt szex most is volt, de mondjuk úgy, hogy a már kipróbált pároknál. Ők ketten nagyon aranyos páros. Amit levágtak a lódokinál, hát az egyszerűen édes volt. Tökéletes párosítás!

Beírta magát a "kedvenc könyveim" listámra. Egész nap érlelgettem, ízlelgettem magamban a szavakat, hogy mivel is tudnám jól érzékeltetni, mennyire tetszett. Nem jártam túl nagy sikerrel, mégis megpróbálkozom a feladattal.

De előbb a szokásos rövid leírás, hogy mindenki képbe kerüljön:
"A tizenhárom éves Briony meglesi nővérét, amint az a szomszéd fiú szeme láttára levetkőzik, és a Tallis ház parkjának ékes szökőkútjába merül. A kislány a nap folyamán más rejtélyes események szemtanúja is lesz, és gyermeki, de nem éppen ártatlan képzelete kiszínezi a valóságot, szörnyű titkokat sejt a két kamasz évődése mögött. Egy avatatlan kézbe került szerelmi vallomás, egy balul sikerült családi estély, és ekkor Briony döntő lépésre szánja el magát, ami tragédiába torkollik, és aminek jóvátételéhez talán egy élet is kevés... "

A Jane Eyre című Charlotte Brontë klasszikus megtestesíti az Istenbe, az igaz szerelembe és a függetlenségbe vetett hitet, melyet Jane szellemi őrlődésén keresztül élünk át. Az olvasó könnyedén felfedezheti saját vonásait a Jane jellemét felépítő számos tulajdonság valamelyike között, melyekre a húsz évig tartó jellemfejlődés során tett szert. Kezdetben, az árva gatesheadi gyermekkel találkozunk, kinek szülei korán elhaláloztak, így a csakugyan korán elhunyt nagybácsikája rosszindulatú családjához kerül, akik semmibe veszik, megalázzák és rásütik a „hazudozós” bélyeget, mivel nem tudnak megbirkózni szenvedélyes, heves természetével.

Ritka izgalmas, szenvedélyes könyv, csak úgy faltam a betűket. Egy vérfarkas beleszeret az örök ellenségébe, egy vámpírlányba. Izgalmas jelenetek tömérdekével és persze szenvedélyes erotikával. Szerelem, harc, fájdalom, mitikus lények, és persze happy end. Imádtam, nagyon jó volt.

A két főhős, Emmaline és Lachlain. A félig valkűr-félig vámpír és a lykae. Cole világa tele van különleges karakterekkel. Valkűrök, démonok, lidércek... A könyv végig olvastatja magát, élvezetes, jóval több, mint egy sima romantikus történet. A szereplők személyisége remekül ki van találva. Mindenkinek fájdalmas, szivettépő múltja van, ősi ellenségek tucatjával. 150 évnyi pokoli szenvedés után Emma mindent megváltoztat. A lykae klán királya kiszabadul rabságából és megtalálja társát. Csakhogy nem
erre számított....

Alig vártam, hogy kezembe vehessem első Steve Berry könyvemet. Hát a várakozásomat nem múlta felül... A rengeteg beharangozás és kitűnő kritika, na meg Dan Brown ajánlása után valami nagyobbra, pörgősebbre, olvasmányosabbra számítottam. Bár ha jobban belegondolok A velencei árulás-ban nem is a sztorival volt bajom, hanem a rengeteg apró fejezetre osztással, ami össze-vissza kuszálta a z egyébként lebilincselő történetet. Nagy Sándor, meg AIDS, kémek és elnökök, politika, ármány, szerelem. Volt itt minden, talán már túl sok is egy könyvbe sűrítve...

A szálak természetesen aztán egybefutottak, nem is a többszálas cselekménnyel volt a problémám, hiszen szeretem az ilyen regényeket, csak még izgalmasabbá teszik a történetet, felcsigázzák az olvasót. Ám itt olyan rövid volt egy-egy fejezet(egy szál), hogy már idegesítő volt az időben és térben és mindenben ugrálás. Két percet Velencében, két percet Koppenhágában, két percet meg valahol a Pamírban töltöttem. Természetesen össze tudtam rakni a képet, nem volt lehetetlen, de ez az ugra-bugra eléggé zavart. Úgy 50 oldal után el is gondolkoztam azon, hogy leteszem, de aztán nem tettem, hiszen sosem hagyok abba már elkezdett könyvet. Végül is már csak azt vettem észre, hogy úristen vége van. Szóval a kíváncsiságom és a rejtélyek, árulások, ügynökösdi teljesen magával ragadott, legyőzte a zavart.

A könyvet egyik barátnőm említette, melynek hatására elkezdtem kutakodni utána. Egyből ráakadtam a belőle készült filmre, de eddigi tapasztalatim alapján inkább a könyv elolvasásával indítottam.
     Ahogy neki kezdtem nem igazán értettem az egészet. Három nőről olvastam, de nem találtam köztük kapcsolatot. Virginia Woolf az 1920-as években élt, írónő aki a saját regényén dolgozik, de mégis a téboly kerülgeti. Laura Brown, már 1950-es években él. Ő a tipikus feleség, háziasszony, aki az olvasásba menekül az élete elől. A harmadik szál napjainkban játszódik Manhattanben. Clarissa Vaughan, beceneve Mrs. Dalloway, aki éppen virágokat készül venni, mivel partit ad író barátjának. Itt volt az, hogy a nevek ismerőssé kezdtek válni. Kisebb kutakodás után sikerült megtalálni azt, ami hiányzott. Virginia Woolf 1925-ben írta a Mrs. Dalloway című regényt, egy nő egyetlen napjáról szól, amelyben benne van az egész élete. A regény munkacíme Az órák volt. Ezzel meg is lett a kapcsolat. Virginia Wolf ír egy regényt, melyet Laura olvas és Clarissa a főszereplője. A három nő története között megfigyelhetőek egyértelmű és elrejtett hasonlóságok is. Jelen van az öngyilkosság, maga a regény és egy-egy leszbikus csók és mind ez egyetlen nap alatt. Mindannyian az életük értelmét keresik, és eközben fel-felbukkannak a múlt eseményei. A történet legvégén válik minden egyértelművé és fonódik össze ennek a három nőnek a sorsa.

Az első vámpíros regényem Ward:  FTT  volt. Mindet végigolvastam, ami addig megjelent és azonnal keresni kezdtem a hasonló történeteket. Rá is találtam Ardianra. Aztán felfaltam. Sok hasonlatosság van a kettő között, de mégis egészen más. L. Adrian képzeletében egy ősi földön kívüli faj leszármazottai a vámpírok (csak férfiak!).  Szűk társadalom, különleges emberi nők, veszélyes és álomszerű pasik, annál is veszélyesebb hitvallással és feladattal! Ahogyan az életben is, itt is minden férfi kissé defektes, de ki nem az? Viszont ha egy nő álmodik, valami hasonlóan vad és odaadó férfit képzel el párjául. Mindenki vágyik egy saját, szelídített tigrisre, na ők, azaz ebben a történetben szereplő vámpírok is azok. Félelmetesek, vadak, ádáz gyilkosok, ha kell, de mind szeretni való valamiért. Az első, azaz a vezér története mindig meghatározó rész számomra. Ez adja meg az irányt, az „erkölcsi” utat. Az a lény, akit bemutatott L. Ardian, olyan nehézségekkel küzd, ami igazából elképzelhetetlen, de az író, - vagy az ügyes fordító – tökéletesen festette le a gondjait és én, mint olvasó, színes képet kapok a létének végletességéről.

Hálából vett ajándékként, futtában landolt a kosaramban a kötet. Gondoltam, kedves gesztus lesz, ideális választás a történelmi korokért, konyhaművészetért rajongó ismerősömnek. Meggyőzött a borító.

Az átadást követően néztem csak bele, persze rögtön a közepébe. Hat oldal végolvasása után már meglehetősen pofátlannak éreztem magam, hogy most akkor sikerült magamnak ajándékot venni?! Mégsem mondhattam, hogy neked vettem, de amint végzel, kölcsön kellene adod. Így úton hazafelé kénytelen voltam magamnak is beszerezni egy példányt, bár sem a konyhaművészet, sem a történelmi korok nem hoznak olyan nagyon lázba a papírforma szerint. Elvarázsolt azonban a stílus könnyedsége, a történet gördülékenysége. Siklott a szemem oldalról-oldalra, miközben lélekben én is a havas erdélyi csúcsokon dideregtem, drukkoltam, hogy legyen vége a nem jól működő kapcsolatnak, legyen helyette varázslatokat rejtő másik.

Nem egy szerelmes történet, mint az Elfújta a szél. Nem egy izgalmas krimi, mint Agatha Christie. És nem egy varázslatos regény, mint a Harry Potter. Ez utánozhatatlan, egyedi. Nincs még egy ilyen megfoghatatlan történet. Hogy miről szól? Az ősemberekről. No igen, ez így egy kicsit unalmas. De valahol benne van a természet romlatlansága. A virágok illata szinte átüt a papíron, látod magad előtt a vízesést, és hallod a vadak üvöltését. Megfűszerezve barátsággal, családdal, tisztelettel. Miközben az eszközöket maguk készítik, az állatokat puszta kezükkel fogják el, van, ami nem változott a millió-évek alatt: a társadalom nem engedheti, hogy egy nő tartson el egy férfit. Nincs mobil, internet, viszont van füstjel és gyógytea.

Minden nő arra vágyik az életében, hogy egy izgalmas kalandba csöppenjen egy rendkívül szenvedélyes férfival, aki mindent feláldozna érte és mindent meg tenne a szerelméért. Nos Gena Showalter egy démonokkal teli világot épít fel számunkra ahol elmerülhetünk a görög mitológia inspirálta vad harcban, s fülledt erotikában. Főhőseink az egykor görög Isteneket szolgáló harcosok, akik féltékenységből arra vetemednek, hogy kinyitják Pandora szelencéjét, s büntetéssül arra kárhoztatnak, hogy magukban hordozzanak egy-egy démont. Ám egy testvérük ellenségé válik, és innen veszi kezdetét a harc a Vadászokkal szemben ám a harcosok nemcsak velük küzdenek, hanem az évszázados magánnyal is. Az éjsötét hangokban tovább fokozódik az elmúlt három rész által kínált fantasztikus cselekményszál újabb harcos találja meg szíve választottját. S mi drága olvasok úgy ragadunk a könyvhöz akár egy matrica a papírlaphoz.

3 hónap telt el azóta, hogy Jeffrey megkérte Sara kezét. Sara nemet mondott, szerinte házasság nélkül is lehetnek boldogok. Jeffrey megharagudott a lányra és kerülni kezdte. Sara egy nap megunta ezt az állapotot, elindult a rendőrőrsre a férfihoz, hogy kibéküljön vele. Ott hirtelen elszabadult a pokol. Két fegyveres elkezdett mindenkit lőni, sokan meghaltak, többen megsérültek. Életben maradt felnőttek és gyerekek  a két fegyveres túszaivá váltak. Lena eközben semmit sem sejtett a borzalmakról. Ethannel való veszekedés után dolgozni indult, pont ezen a napon állt újra munkába rendőrként. Helyszínen Lenának szembesülnie kellett a halottak névsorával. Pont ezután váltott át a cselekmény a múltba, ahol megismerhettük Jeffrey múltját, megtudhattuk, hogyan szeretett bele Saraba. Sok váratlan és meglepő dolog derült ki róla, ezek hatására még jobban megkedveltem Jeffreyt.

Imádom Cole stílusát, ezért alig vártam, hogy megjelenjen a következő könyv. Hatalmas köszönet az Ulpius-Ház kiadónak a remek akcióért, melynek következtében potom 1500 Ft-ért juthattam hozzá. (Érdemes figyelni a Kiadó Facebook oldalát, rengeteg akció pottyanhat így az ölünkbe.)

A főszerepben ezúttal is egy valkűr áll, akit folyamatosan ostromol a kegyetlen démonkufár. Holly Ashwin-t egyszerűen nem lehet nem szeretni. A kedvenc hősnőim egyike lett, minden furcsaságával együtt. Például megszállott hármas-rajongó. Mindent hármas csoportokba rendez, ha nem tudja, akkor érvényteleníti őket. Csak előre csomagolt ételt hajlandó fogyasztani, ha pedig hozzáér a műanyag üveg pereméhez, akkor nem iszik belőle, mert baciátvitel történt. Cadeon eleinte rossz szemmel nézi a lányt, ám kénytelen elfogadni, hiszen tudja, hogy ő a sors által neki rendelt nő.

Ezt a könyvet FFG-től kaptam születésnapomra. Egy vicces történet kapcsolódik hozzá: Finoman elhintett információk alapján elhitette velem, hogy Natascha Kampusch 3096 nap c könyvét kapom (na jó, igazából annyira akartam azt a könyvet, hogy a véletlen egybeeséseket összekombináltam). FFG leül velem szembe, arcán kaján vigyor és előveszi a 3096 napot. Én majd kiugrok a bőrömből, mire sunyin közli velem, hogy ezt magának vette. Bennem összedől egy világ, mire előveszi a Vérszagot, és ezzel azonnal el is felejtettette velem az előbbi pofára esésemet. Ugyanis a 3096 napnál csak a True Blood soron következő részét vártam jobban:)
A történet: Sookie és Bill útjai különváltak. A férfi elutazik Peruba, így a lány egyedül marad. Sookie munkából hazajövet egy meglepő dolgot lát az erdő szélén: Eric meztelenül bolyong és látszik, hogy nem találja a helyét. Kiderül, hogy Eric emlékezetkiesésben szenved, amihez köze van a Bon Temps-be érkező boszorkányoknak. Sookie szokásához híven ismét belekeveredik az eseményekbe, így Pam, Chow, Alcide, valamint a közelben élő alakváltók segítségével nyomozásba kezd. Mindeközben Sookie bátyja, Jason is bajba kerül. Sookie-nek választania kell, hogy hova összpontosítsa az erejét; a bátyját vagy Eric-et mentse meg. Sodródik az eseményekkel, míg végül minden kérdésre fény nem derül.

A Hotel Bali című könyvet azért vásároltam meg a megjelenésekor, mert pont akkor szerettem bele egy Bali nevű fiúba. Rengeteget olvasok, és mindig próbálok valamiféle logikát keresni a könyvek vásárlása sorrendjére. Sajnos nem igazán tetszett. Aztán másfél év múlva megkaptam ajándékba Fejős Éva Cuba Libre című könyvét a Bali nevű fiútól, mégpedig azért mert a Cuba Librét tőlem tanulta. Tátva maradt a szám annyira tetszett a történet. Persze onnantól kezdve nem volt megállás, és Éva összes könyvét beszereztem. Össze-vissza olvasom őket, nem megjelenési sorrendben.
Most értem az Eper reggelire című regénye végére. Az elejével megint az volt a gondom, mint a Hotel Balival...rengeteg szereplő, ide-oda csapong a történet, azt sem tudom ki kicsoda, próbál izgalmas lenni, de annyira mégsem az. Viszont eszemben sem volt letenni, hisz végig az járt a fejemben, hogy aki olyan regényt ír, mint a Cuba Libre, és olyat, mint a Helló London, az pár éve sem írhatott rosszabbat. És be is következett amit vártam, a közepétől nagyon izgalmas, addigra mindenki megtanulja a szereplőket, hogy ki kicsoda, jön a csavar, jönnek a fegyveresek, túszul ejtés, szerelem, megbocsátás, sírás, vér...és nagyszerű levezetés. A könyv sztoriját nem akarom lelőni, mindenki szépen olvassa csak el! :)

Dudás Bernadett írása

“…az embert semmi nem jellemzi olyan jól, mint az a könyv, amely legelőször rabul ejti a lelkét. Az a korai képi világ, az első szavak csengése örökre az emlékezetünkbe vésődik, és egész életünkben elkísér, akkor is, ha azt hisszük, már elfelejtkeztünk róla, aztán előbb vagy utóbb – nem számít, hány könyvet olvastunk közben, hány világot fedeztünk fel, mennyit tanultunk és mennyit felejtettünk – visszatérünk hozzá.”
Másodikként olvastam, az Angyali játszmával kezdtem. Ezzel a könyvvel kicsit lassabban haladtam, nem ragadott magával annyira.
Kicsit úgy tűnik a regény kezdeti cselekménye alapján, mintha másképp szerette volna az író befejezni a történetet, aztán visszafogta magát. Nagy jelentőséget tulajdonított a végére jelentéktelen szereplőknek. Lehet, hogy csak félre akart minket, olvasókat vezetni?
Bravúrosan fűzte a szálakat. Szerettem, hogy több szempontból, több idősíkban, több ember által áll össze a kép. Mozaikszerű az egész. El tudtam volna képzelni egy izgalmasabb fordulatot is a történetben a végére… nem írom le, mit is, mert azzal elveszem a lehetőséget azoktól, akik még nem olvasták, hogy ők is reménykedjenek benne a regény közepén.