“…az embert semmi nem jellemzi olyan jól, mint az a könyv, amely legelőször rabul ejti a lelkét. Az a korai képi világ, az első szavak csengése örökre az emlékezetünkbe vésődik, és egész életünkben elkísér, akkor is, ha azt hisszük, már elfelejtkeztünk róla, aztán előbb vagy utóbb – nem számít, hány könyvet olvastunk közben, hány világot fedeztünk fel, mennyit tanultunk és mennyit felejtettünk – visszatérünk hozzá.”
Másodikként olvastam, az Angyali játszmával kezdtem. Ezzel a könyvvel kicsit lassabban haladtam, nem ragadott magával annyira.
Kicsit úgy tűnik a regény kezdeti cselekménye alapján, mintha másképp szerette volna az író befejezni a történetet, aztán visszafogta magát. Nagy jelentőséget tulajdonított a végére jelentéktelen szereplőknek. Lehet, hogy csak félre akart minket, olvasókat vezetni?
Bravúrosan fűzte a szálakat. Szerettem, hogy több szempontból, több idősíkban, több ember által áll össze a kép. Mozaikszerű az egész. El tudtam volna képzelni egy izgalmasabb fordulatot is a történetben a végére… nem írom le, mit is, mert azzal elveszem a lehetőséget azoktól, akik még nem olvasták, hogy ők is reménykedjenek benne a regény közepén.

Elhagyatottság, magány, kilátástalanság, zsákutcákban végződő útvesztők jellemzik a regényt. Senki és semmi nem az, aminek látszik. A múlt fokozatos felfedésével értjük meg a jelent. Az először érthetetlennek tűnő cselekedetek szép lassan értelmet nyernek. Olvasmányos, életszerű, helyenként humoros és nyers. Kedvenc alakom Fermin. Filmszerűen előttem van a karaktere. Ő dobta fel a nyomasztó, szaggal, bűnnel, szegénységgel, szerelemmel, csalódással átszőtt regény hangulatát, aminek ne felejtsük el, középpontjában ismét az írás és a könyvek állnak.
Nem kihagyható történet!
 

Bágyi Noémi írása