Figyelem, cselekményleírást tartalmaz!
A könyvet az 1998-ban Kepets András által alapított Ulpius-ház kiadó jelentette meg. Nevét Szerb Antal Utas és holdvilág című regényének hőseiről kapta. Az Ulpius-ház üstökösként robbant be a magyar könyvkiadásba: míg az első évben még csak 4, a másodikban már 22, a harmadikban 45 könyvet adott ki. 2002-ben elnyerte az „Év kiadója” címet és, azóta is rendületlenül őrzi kiemelkedő népszerűségét. A kiadó hamar felhívta magára a figyelmet egységes és vonzó arculatával, igényes kínálatával s a könyvek jellegzetes, messziről is felismerhető borítóival. Honlapján a következőket olvashatjuk: „Évente közel száz könyvet jelentet meg, melyek a névadó regényének szellemét próbálja visszaidézni: olyan regényeket, melyek segítenek elvarázsolni, elrepíteni távoli, varázslatos világokba, és legfőképp talán minden világok legvarázslatosabbikába, saját képzeletünk, és álmaink világába. Sokszínű kínálatában a szórakoztató-, és tényirodalom éppen úgy megtalálható, mint a szépirodalmi könyvek.” Leginkább az igényes szórakoztatóirodalom iránt érdeklődő női közönségre számíthatnak.
Az oldalhoz egy blog is tartozik, mely biztosítja a kiadó és a közönség közti folyamatos és kiegyensúlyozott kapcsolattartás lehetőségét. Minden hónapban várják kritikák beküldését, melyet a szerencséseknek ajándékokkal honorálnak. Nem zárkóznak el a negatív véleményektől sem, mely ösztönzően hat mind az olvasókra, mind pedig a kiadó munkatársaira, hisz csak a várható vásárlóerő igényeinek ismeretében maradhat fenn egy ilyen intézmény.
A hu.wikipedia.org a következőket írja Fejős Éváról: „Első könyvét tizennyolc évesen írta. Számos mini krimit, egészségügyi cikket készített, valamint egy huszonkét részes "segítő" tévéfilmsorozatot a házi betegápolásról, melynek címe Családban marad. 1999-ben Nívódíjat kapott ez a sorozat, melyet a Duna Televízió tűzött műsorára. Fejős Éva 2001 óta dolgozik a Nők Lapja munkatársaként. A petesejt-adományozás törvényi szabályozásában rejlő ellentmondások feltárásáért 2003 novemberében elnyerte a Minőségi Újságírásért Díjat.”
Követve kiadója példáját kifejezetten aktív felhasználója a Facebook közönségi portálnak. Rajongói csoportjának tagjai már nem csak az írónőt faggatják, hanem egymás között is diskurzust kezdeményeznek, ami véleményem szerint sokban hozzájárul könyvei sikeréhez. Hisz, ha van kivel véleményt megosztani, tapasztalatokat cserélni és tartozom valahova egy bizonyos tudás birtokában, jelen esetben egy könyv történetének ismeretében, sokkal szívesebben vásárolom meg azt. A tagok segítik egymást, ha közönségtalálkozókra való eljutásról van szó, de több ott alapított, személyes találkákon alapuló könyvklubról is árulkodik a felület. Fejős Éva komoly munkát fektet a közönségével kialakított, baráti hangvételű kapcsolatának ápolásába. Szinte nem telik el nap egy-egy kép, vagy mézesmadzagként elhúzott könyvrészlet posztolása nélkül. Megoszt dolgokat, de a magánéletét kulcsra zárja. Úgy láncolja tehát magához az érdeklődőt, hogy nem privát szférájának szennyesét teregeti az arcába, hanem igényes és intelligens nő módjára kíváncsivá tesz. Mindig időben beszámol várható nyilvános megjelenéseiről, hisz tudja, a személyes kontaktot egyetlen online felület sem pótolhatja igazán. Megjelenésében mindig igyekszik idomulni követőinek lehetőségeihez, ez alatt azt értem, hogy rongyrázásnak, sem öltözködésben, sem hajviseletben, sem pedig smink tekintetében még csak nyomát sem mutatja. Ezzel hangsúlyozva elérhetőségét, és csökkentve a rajongók és a saját maga közti távolságot. Ezek alapján azt mondhatjuk, hogy nagyon is tudatos nőről beszélünk, olyasvalakiről, aki szereti kézben tartani a dolgait, és ezért tenni is hajlandó.
Az elitista gondolkodásban az a legelfogadottabb álláspont, hogy nagyjából minden, ami őszinte egyszerűséggel szórakoztat, alacsonyabb rendű irodalom. Írásommal azt szeretném bebizonyítani a Helló London című regényen keresztül, hogy egy ilyen, első olvasásra talán semmitmondó, szappant idéző történet mennyi tanulsággal szolgálhat olvasóinak úgy, hogy kikerülve a tanmesék jellegzetességeit, tudat alatt hívja fel figyelmünket az élet legkülönbözőbb problémáira.
Elsőként gondoljunk csak bele, mit tart ma a közvélekedés anorexia és bulímia kérdésében. Általában mindenki megelégszik a „21. század kitalációja” megfogalmazással, pedig egy kis utánajárással az interneten, netán a könyvtárban hamar rádöbben az ember, hogy komoly, tömegeket érintő, halálos korról van szó, ami látszólag teljesen kiegyensúlyozott lelkiállapotú fiatal, életerős lányoktól veszi el az egészséges élet és boldogság lehetőségét. Sokszor pedig a szenvedő alanyok környezete egyszerű vállrándítással reagál a gondra utaló jelek felfedezésekor, és csak akkor kap észbe mikor már túl késő, vagy maradandó károsodások nélkül már képtelenség pontot tenni az önpusztító folyamat végére. Honnan ered mindez? A napjainkat meghatározó és minden ízében átszövő divatvilágból, reklámszakmából és az általuk foglalkoztatott csont soványra fogyott modellekből. Szinte kivétel nélkül elégedetlenkednek a kamaszok, ha önképük leírására kerül a sor, senki sem szereti a testét és vágyképük általában valamely divatlap aktuális címlaplányában teljesedik ki. A gond ezzel csupán annyi, hogy bár mindegyikük aktív felhasználója a technika vívmányainak, elsősorban a számítógépeknek, mégis megfeledkeznek róla, hogy képet nem csak ők tudnak létrehozni, megmásítani, összevágni, egyszóval manipulálni, hanem az ezeket a címlapokat és modellfelvételeket készítő fotósok, az utómunkákat végző szakemberek is. Hab a tortán, hogy ők iskolába tanulták a befolyásolás és népámítás mesterségét, éppen ezért a valóságra megtévesztően hasonlító, csak éppen attól teljesen eltérő felvételeket adnak ki kezeik közül, nem számolva a fent leírt következményekkel. Azzal, hogy fiatal lányok, sokszor még gyerekek tömegeinek önbizalmát zúzzák darabokra, éhezésbe, zabálásba, majd önhánytatásba taszítva őket. Az pedig, hogy ezt ki és milyen módon segít majd nekik megoldani, a kutyát nem érdekli, hisz egy infúzión keresztül táplált haldokló látványa már korántsem olyan trendi, mint egy-egy kevélyen kiálló csípőcsont, vagy egy pár messziről szembetűnő, tökéletesen zsírmentes bordasor.
Helen és Luca történetén keresztül bepillantást nyerhetünk a tinilányok hőn áhított világába, a modellszakmába, de ami még ennél is fontosabb, olyan kulisszatitkok látnak napvilágot, egyszerű, mindenki számára fogyasztható formában, mely ennek a világnak a sötét oldalát hivatott az olvasók elé tárni.
Helen, még karrierje megkezdése előtt, magával hordozva gyermekkora keserű élményeit, és édesanyja máig megfejtetlen személyiségének nyomait egy, már a legelején halálra ítélt házasságba menekült, melyek együttes eredménye a testképzavar, a kóros soványság és a bulímia lett. Számos ponton kiugrik a történetből, hogy sikerek, nemzetközi ismertség, gazdagság, biztos lábakon álló párkapcsolat ide vagy oda, ettől a problémától soha nem lehet teljesen elszakadni. Velejéig beleégett a lelkébe a félresiklott önkép és bár ésszel felfogható, hogy torzult alak, amit a tükör mutat, a lelke már sosem lesz egy egészséges nő lelke. A vágyott elégedettség önmagával, az első önhánytatás alkalmával elérhetetlen álommá vált. Nincs összefüggés tehát a kifutók világa és ez a pszichés betegség között, elég egy komoly lelki teher, néhány nehezítő körülmény rosszkor, és rossztól és a probléma azonnal megkezdi működését, azaz szó szerint felemészti szenvedőjét. Attól, hogy valaki sikeres, nemzetközi viszonylatban is ismert a neve, és az arca, az elért eredményeivel világszerte tisztában vannak, még nem jelenti azt, hogy életének minden pillanata maga a rózsaszín mámor, nincs szennyese és nincs olyan sötét folt, amit ne akarna takargatni a nagy nyilvánosság elől. A történet végére minden olvasó számára kitisztul a kép, tudatába kerül annak, hogy egy bájos arc, egy formás fenék és egy tökéletesre szedett szemöldök korántsem elég a boldogsághoz. A magány, a kihasználtság érzése megszürkíti ezeknek a lányoknak a mindennapjait és egy sivár mókuskerékként élik meg az utazások és felkérések sorát. Nincs egyetlen biztos pont sem az életükben, nem bízhatnak senkiben, a barátok nem várnak rájuk.
Kifejezetten igaz ez Lucára, aki olyan fiatalon került bele a pezsgésbe, hogy ideje sem volt igaz barátot találni. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a kómából való ébredését követő időszak. Egy huszonegy éves lánynak kéne, hogy legyen olyan bizalmasa, aki hat álomban eltöltött hosszú év után segít neki az emlékezésben, a visszazökkenésben és tartja benne a lelket, míg ő próbálja visszaszerezni elfeledett önmagát. De Lucának nem volt, ő utazott, dolgozott, karriert épített, nem is kis sikerrel, de ennek bizony komoly ára volt, mint az életben mindennek. Hiába tért vissza a családi fészekbe, szülei sem tudták segíteni, hisz gondoljunk csak bele, ők sem voltak mellette a külföldön töltött időszakban, még gyerek volt, mikor feladva a családi óvást belevágott a nagy ismeretlenbe, fejest ugrott egy csillogónak tűnő, de a felszín alatt annál kizsákmányolóbb életbe. Még a rumüzemi társulásáról sem tudtak, pedig komoly döntés ez egy fiatal lánytól. Beleszeretett egy tipikus rosszfiúba, de rá sem volt igazán ideje. Pedig ki tudja, talán bírt volna annyi befolyással felette, hogy kiigazítsa Tomi torzult személyiségét, és akkor talán nem történt volna meg az a szörnyűségsorozat, amit a lánynak át kellett élnie.
Prostitúció, elkábítás, megaláztatás, pénzes üzletemberek. Mind hallottuk már ezeket, csak talán nem a történet összefüggéseiben. Egy magyar modellügynökség női tulajdonosa jövedelemkiegészítés céljából Olaszországban kuplerájt üzemeltet? Egy fiú ráveszi modell kedvesét, hogy tartson vele külföldi utazásán, majd bedrogozva, kiszolgáltatott állapotban kiéhezett pénzeszsákok elé veti? Kicsit erős, de hatásos. Megakad rajta a szemünk és eszünkbe jut talán a „kényszerít” szó, mikor egy buszmegállóban testét áruló nő mellett hajtunk el autóval. Elhessegetjük a cinikus gondolatainkat és helyükre az „esetleg segítségre szorulhat”, vagy a „tennünk kéne valamit” mondatokat ültetjük. Nem formálhatunk véleményt egyetlen emberről sem anélkül, hogy nem ismerjük meg a körülményeit. Nem minden prostituál áll önszántából az árokparton és nem minden prostituált van tisztában azzal, hogy ő éppen azért áll az árokparton.
Helen testképzavara olyannyira rányomta bélyegét személyiségére, hogy gyermekvállalását, és így anyai ösztöneit is komolyan befolyásolta. Tudta, Paul az az ember, aki mellett el tudja képzelni hátralévő életét, tudta, hogy, ha egyszer gyermeke születik az Paul vezetéknevét viseli majd. És ő is akarta, igazán akarta az anyai érzés megtapasztalását, vágyott rá és tenni is akart érte, de nem úgy, ahogy egy makulátlan multú asszony akarná. Tele volt félelemmel, kétségekkel és akaratán kívül belékódolt gátakkal. Rettegett tőle, ha egyszer teherbe esik és el kezd növekedni pocakja mellett a többi testrésze is, esetleg árt majd a babának, mert a felborult hormonháztartása fényében, talán nem lenne képes uralni tudatosan alakított testképét. És félt, hogy újra magával sodorja az a végeláthatatlan, monumentális erejű lavina, amiből annyi áldozat és erő árán volt csak képes kikászálódni. És félt, hogy ha a várandóssága alatt nem is érezne késztetést az önmegtartóztatásra, koplalásra, zabálásra és hánytatásra, majd szülés után fog, mikor minden pletykalap megváltozott alakját tűzi majd címlapjára. És akkor mi tévő lesz, hogy viseli majd gondját egy csöpp életnek, mikor önmaga felett sincs uralma. De volt megoldás, nem teljesen paulpárti ugyan, de létezett. Kihordhatta egy másik nő is gyermeküket, egy másik országban, egy olyan helyen, ahol nem kellett rettegésben élnie, hogy titka egyszer napvilágot lát. Mert az emberekből hiányzik a megértés, hiányzik az empátia és mindig valami szaftosra vágynak ahelyett, hogy a dolgok valódi okát keresnék. Helen nem csak azért élt félelemben, hogy a testképzavara kiderülhet egyszer, hanem azért is, ha nyilvánosan vállalja béranya-programban való részvételét, az emberek megrágalmazzák majd. Megbélyegzik, hogy nem jó anya, nem való neki a gyerek, hisz milyen nő képes magzata kihordásához egy másik nő testét bérbe venni. „Biztosan kifogástalan alakját félti a striák és májfoltok kevésbé kifogástalan megjelenésétől.” Pedig pont, hogy nem. Gyermekét helyezte előtérbe, ezt mind miatta akarta végigcsinálni, még egyetlen bizalmasával, Paullal való kapcsolatát is kockára téve, mert nem akart anyja nyomdokaiba lépni, ő szeretetben és kiegyensúlyozott családban szerette volna felnevelni jövendőbeli gyermekét. Hát nem ilyen egy igazán jó anya?!
Helen története más szempontból is tanulságosnak mondható. Élete legmeghatározóbb döntésének meghozatalában, hogy pontosan milyen módon vállalja a családalapítást, a nyilvánosságot, a közvélekedést tette elsőként a mérleg nyelvére. Mint később kiderült, ez felesleges erőfeszítés volt tőle, hisz titka minden formában később így is napvilágot látott. Ez alapvetően jellemző korunk társadalmára. Az emberek mindenek elé helyezik a külvilág felé kialakított képük makulátlanra csiszolását. Időt, pénzt és energiát nem kímélve hajtanak egy tökéletes megjelenés, egy tökéletes magánélet, egyszóval egy tökéletes, irigylésre méltó én kialakításáért, mindez pedig eleve halálra ítélt próbálkozás, hisz az összes szemetes megtelik egyszer és a valóság piszkos kis darabkái lassan elkezdenek mindenki számára látható formát ölteni. Legbelül persze mindnyájan jól tudjuk, hogy a tökéletes nem létezik, de furcsa módon ezt az információt figyelmen kívül hagyva kergetjük az elérhetetlent. Mi ebből a tanulság? Az életben csak az igazán fontos dolgokra érdemes figyelni, az, hogy a külvilág miképpen vélekedik rólunk nincs hatással valós belső értékeinkre. Helen lehet igazán jó anya attól, hogy a néni a közértben ennek az ellenkezőjét vallja. Ha kifelé koncentrálunk, egy idő után elvesztjük önmagunkat, és a másoknak való megfelelési kényszer rabjaivá válunk. Van, hogy jön egy külső segítség, és a korábban titkolni kívánt dolgainkat előnyünkre fordítja. Jól példázza ezt a WAA kampány, mely bajba jutott lányok ezreinek jelenthet kapaszkodót. Helen gyengesége ez által vált mások mankójává és a szörnyű titok súlyát csak ez volt képes levenni vállairól.
Zsombor esete sem mondható egyszerűnek, de annál gyakoribb, hogy ehhez hasonlót hall az ember. Jól menő vállalkozóból, sikeres férjből és apából vált szinte pillanatok alatt egy legatyásodott, elvált, középkorú sütödei munkavállalóvá. Egyetlen biztosnak mondható pontját a fia jelenti, de a történet elején még az is kérdéses, hogy materiális kényeztetés és elhalmozás nélkül igényt tart-e egyáltalán apja társaságára. Az ő bejárt útja is hatalmas ívet mutat. Bebizonyítja, hogy kreativitással, kitartással és kellő bátorsággal gyökeres változást érhet el az ember. Gasztroblog és főzősuli? Kicsit bizarr így első olvasásra, de a célja annál nemesebb: felhívni az emberek figyelmét az élet legalapvetőbb igazságára, miszerint mindenki a maga életének kovácsa. Merni kell nagyot álmodni és kitartó munkával minden elérhető. Zsombor nagyon mélyre süllyedt, de nem törődött bele helyzetébe. Nem az volt a célja, hogy ott folytassa, ahol abbahagyta, hanem régi, korábban megvalósíthatatlannak tűnő vágyai nyomába eredt. Nem restellte az egyszerű munkát, egy pillanatig sem óckodott a beosztott szerepkörétől. Azzal már csak a szappanok egyik alapkövetelményének tesz eleget, hogy a sztori végén megtalálja a társát is, így lesz kerek az ő története.
Helen édesanyjának személye a történet végéhez közeledve válik kiismerhetőbbé. Kezdetben ő az érzéketlen hajcsár, aki önös érdekeit mindenki elé helyezi, álmait lányára kényszeríti, gátlástalanul viszonyba bonyolódik házassága alatt és saját boldogságáért képes eldobni gyermekét. Majd, mikor már minden olvasó elkönyvelte egy velejéig romlott, elviselhetetlen, plasztikai műtét függő teremtésnek, fény derül az igazságra. Választ kapunk a miértekre, és az irányába érzett neheztelés gyengülésével párhuzamosan saját magunkat kezdjük ostorozni, amiért ismét, csupán felszínes ismeretek alapján bélyegeztünk meg egy olyan nőt, aki élete végéig saját, más által félrevezetett tudatának és így torzult testének rabja marad. A hibás döntéseket ő hozta ugyan, de a körülmények áldozatának is tekinthetjük. Nem törhetünk pálcát felette, hisz nem tudhatjuk, egy ilyen élethelyzet kiből mit váltana ki.
Összegzés
Több szálon futnak az események, az emberek kapcsolódnak egymáshoz, a történet során egyre több réteget tudunk lehámozni annak magjáról, és a végén, mint valami jutalom a hosszas és kitartó olvasásért megszerezzük a kulcsot, végre kitisztul a kép, megválaszolásra kerül minden kérdés. A könyv vastag, ugyan nagyok a sorközök és a betűméret megválasztásakor is ügyeltek a gyengénlátókra, mégis büszkeséggel tölti el olvasóját, mikor átnyálazva mind a 457 oldalt, végre leteszi a könyvet. Hogy miért fontos ez? Mert a 457 oldal minden egyes mondata az egyszerűség szépen csengő hangján íródott. Nem kell fáradoznunk a rejtély megfejtésén, nincs töprengés, és számos fejünket ostromló bonyolult összefüggés. Csak egyszerű mondatok, köznapi szavak, egyszerű, köznapi embereknek. Így tehát léptünk egy nagyot előre, ha az olvasás újbóli divatba hozásáról beszélünk. Ebben a rohanó világban, mikor kora reggeltől késő estig egy impulzustengerben úszkálunk és leeresztett a mentőmellény, jól eső érzés este leheveredni a kanapéra és szájat tátva bámulni valamely színvonaltalan magyar sorozat egyikét. Viszont ez esetben nincs sem büszkeség-érzés, sem pedig eredmény. Nem tettünk semmit kikapcsolódásunk érdekében. Fejős Éva ezzel a szórakoztató irodalom kategóriájába sorolt, első olvasásra talán cukormázzal bevont, de alatta annál összetettebb történetével lehetőséget biztosít az embereknek, hogy olvasás útján kapcsolódjanak ki egy-egy dolgos munkanap után, anélkül, hogy agytekervényeiket barokk körmondatok vagy ismeretlen szavak tömegének megfejtésével fárasztaná. És itt van eredmény, és büszkeség-érzés egyaránt.
Hogy a populáris kultúra alacsonyabb rangú lenne? Nem hinném. Mióta értéktelenebb egy olyan, mindenkit érintő tanulsághalmaz, ami hozzáférést biztosít diplomástól a takarítónőig, családanyától a nyugdíjas asszonyig, kamasztól a technikatanárig mindenkinek. Nem válogat a fogyasztók között és azokat a társadalmi problémákat dolgozza fel, melyek minden ember hétköznapját átszövik. Persze kritikaként meg lehet fogalmazni, hogy a férfiak ez esetben kiestek a körből, de nem tartom kizártnak, hogy hímnemű olvasókra is számíthat a könyv. Az a családapa, aki este nyolckor már tűkön ül, hogy bekucorodva a fotelba megnézhesse a Jóban Rosszban következő epizódját, úgy vélem nyugodt szívvel elkezdheti átnyálazni ezt a könyvet is.
Utolsó hozzászólások