"Szemért szemeket, fogért fogakat."
Egyszerűen nagyszerű, de mégis megrázó és hihetetlen.
Ezzel az egyszerű mondattal tudnám jellemezni ezt a könyvet. Nagyszerű, mert olyan dolgokat ír le, amibe egy hétköznapi tanár, könyvtáros, egészségügyi dolgozó, vagy akár egy diák nem lát bele (jobb esetben). Megrázó és hihetetlen, mert ha ezeknek a dolgoknak a fele is igaz (márpedig miért ne lenne igaz), akkor ez egy mindennapi embernek felfoghatatlan és durva történet. Felfoghatatlan, mert ha tényleg így van, és ezek történnek a hátunk mögött a fővárosunkban és szerintem minden városban, akkor tényleg van alvilág, fekete világ.

Vegyes érzelmek uralkodnak bennem, de ennek ellenére ha valaki megkérdezi, hogy mi a véleményem erről a könyvről csak jó dolgokat mondok el, és ajánlom neki olvasásra. Úgy voltam vele, hogy még még még, akarom tudni, hogy mi történik Tündivel, Boikóval, az ukránokkal stb. Ezért szinte faltam az oldalakat. Az utolsó pár oldalnál már láttam, hogy itt valami nem lesz rendben, tutira nem lesz happy end a vége. És jól is gondoltam.
Itt nem teljesen igaz az a mondás, hogy a rossz elnyeri a méltó jutalmát. Mert Alex rossz volt egyáltalán? Attól függ, hogy honnan nézzük. Egyik szempontból nem, mert aki bajba került és ő csapatába tartozik, azért kiáll teljes mellszélességben. Másik szempontból pedig ahol tudta ott húzta le az embereket. Gondoljunk csak a farmeros, vagy az órás esetre. De ennek ellenére én megkedveltem és szívesen olvasnám a letartóztatása utáni korszakot is.

Sajnálom, hogy nem tudott egyetlen egy lány sem tovább maradni vele, mert a szavaiból számomra kitűnt, hogy a szerelemre, megállapodásra, családalapításra viszont vágyik. Ahogy a családja is. De ha jobban belegondolunk, akkor ki az a normális nő, aki egy ilyen ún. alvilági emberrel hosszabb időt kibír? Összességében nagyon bejött a könyv, imádtam olvasni és én úgy érzem, hogy minden leírt szó valós.

"Történetem szereplői, az éjszakai emberek, egytől egyig létező személyek. A történetek valósak. Megdöbbentő, de megtörténtek. Én csak leírtam azt, amit láttam, hallottam, illetve átéltem. Ezt a világot csak az ismeri igazán, aki benne élt, aki tudja, hogyan működik. Én hosszú évekig éltem ebben a közegben…

Ha valaki korrekt volt velem, azt sosem felejtettem el, és sokszorosan fizettem neki a jóért jóval. Később, amikor már megvolt a testőrcégünk, az irodám falán a következő volt olvasható: »Mindenki az érdemei szerint nyeri el a jutalmát. Ha te ellenem kihúzod a kardod, én az enyémmel a feleséged, lányod és a bölcsőben fekvő gyermeked szívét szúrom keresztül.« Ez a jelmondat azonban csak az utolsó időszakban volt rám jellemző."