Janka nevével, és az Emma-trilógiával először utazás közben találkoztam, mikor még Budapesten laktam, a kék metrón. „Békebeli" a történet, hirdette az óriásplakát. Vonzott is, meg valahogy tartottam is attól, hogy három könyvet vegyek egyszerre egy számomra akkor még ismeretlen írótól (mert a Potter első részének első olvasása után megfogadtam, ha valami sorozat, akkor az összes kaphatót megveszem belőle egyszerre, ne legyen olyan, hogy éjjel van, remegek a folytatásért, és NINCS a kezemben). Váratott magára a tett, egészen addig a napig, amikor fölmondtam az akkori munkahelyemen. Beviharzottam trolival a Pozsonyi útra, az Ulpius boltba, és kisebb vérengzést rendeztem a polcokon.
Több, mint tíz könyvvel távoztam, köztük a három Emmával (lelki megrázkódtatások idején könyvekhez nyúlok először, és csak utána csokihoz). Éjjel álltam neki az első résznek, mert elszöttyögtem az időt-fura, de arra a hétvégére pontosan a könyvek nyújtotta élmény miatt abszolút emlékszem-, fél tizenkettő és fél kettő között beszippantott az Emma szerelme. Szemkifolyás-esélyesen fúrtam magam a folytatásba, nem tudom, hány óra volt, mire végeztem, a harmadik előtt sajnos kénytelen voltam aludni is néhány órát, mert az olvasószervem fájdalmasan tiltakozott még több betű ellen. De vasárnap kora délutánra végeztem az Emma lányával is. Emma-eufóriába kerültem, és ez az érzés azóta is tart. Nem volt kérdés, hogy édesanyám mit fog kapni Karácsonyra! Mint kiderült, nővérem, és a keresztlányom is olvasták akkorra már az elsőt, és ők is imádták. Hozzáteszem, ez azért számít nálunk óriási dolognak, mert családunk nőtagjai egészen kivételes esetekben szeretik mind a négyen UGYANAZT a könyvet. Janka eddig megjelent összes története közös kedvencünk, és azt hiszem, hogy már ez a tény is önmagáért beszél.
Nem tudom, és nem is akarom az Emma-könyveket külön kezelni, megérett az idő egy újraolvasásra „Jankakönyvek" terén, és biztos, hogy Emmával fogom kezdeni.
Az a mód, ahogy beleszövi a történelmi eseményeket, tényeket egy család történetébe, a stílus, ahogy mesél, a család története, az érzések, az indulatok, a mély emberi, lelki vívódások, a gonoszság, a szeretet, a szerelem... több, mint egy éve gondolkodom azon, mi is Janka titka, mitől érzem ennyire varázslatosnak, letehetetlennek a történeteit, és vajon miért érezhetik ezt mások is, sokan, egyre többen. Emma és családja esetében teljesen úgy éreztem magam, mintha ott lennék, élnék én is a történetben, csendes megfigyelőként, és beleláthatnék nemcsak az életükbe, hanem a gondolataikba, érzéseikbe, cselekvésük mozgatórugóiba is. A Kóthay család tagjaként átélhet az olvasó minden rezdülést, ami megérinti, és talán pont ez az, amitől mindenki, aki szereti, megszólítva érzi magát. Emma szerethető, csodálatos karakter, de a legkisebb, legjelentéktelenebb mellékszereplő is remekbe szabott, még Dezső macska is.
Ezzel a történettel együtt élek, együtt nevetek a szereplőkkel, és zokogok a sorsukon, például Klárién... Mivel ez az eddigi egyetlen trilógia (remélem, hogy követi még több Janka-sorozat is), nemzedékeken át módunk van élvezni a varázslatot. Nekünk, akik nem éltük át a leírt történelmi eseményeket, egészen mást jelent a három könyv, mint például édesanyámnak, aki néha picit félre is tette őket, mert annyira felelevenedtek a gyermek- és kamaszkori emlékei.
Emmákat követte Az angyalos ház.
Bevallom, hogy bizony lekörözték a később olvasott történetek, talán ez és A német lány a sereghajtók, ha rangsorolnom kellene, mint nemrég a hősnőket egy másik játék keretében. Hilda néni élete, sorsa az, amiről még többet szeretnék megtudni, Eszti az egyik kedvenc szereplőm, noha csak beszélnek róla, s csak a könyv végére derül ki, kicsoda is volt ő valójában. Zsuzsa a modern kor gyermeke, azzal együtt, hogy én is az vagyok, a múltbeli barátnőket szeretem, és fel tudnám rúgni Hajnal Imrét, a gaz csábítót. Igen, vicces, hogy mindegyik történet szerelői képesek elfeledtetni velem, hogy valójában nem éppen abban a világban lélegzem, hanem a mostaniban. Bravúrosnak érzem, hogy ebben a történetben nem a történelmi eseményeké a főszerep, hanem azoké, akik megélték őket. Ez a könyv ettől ennyire emberközeli.
Virágszál következett a Janka-könyvekre vadászásomban, és Nelli azonnal belopta magát a szívembe, de még a megkeseredett, rémes dolgokat elkövető Flóra is. Ebben a történetben a két főszereplőnő minden emberi gyarlóságával együtt szerethető- igen, még Flóra is. Meg tudom érteni, bár azt gondolom, sosem lennék képes ennyi gonoszságra, mint amire ő fájdalmában vetemedett. Az is tetszik, hogy se nem igazi függővég, se nem teljes happy end a vége, hanem elénk tárul egy lehetőség, egy második, közös esély.
Lotti örökségét már csak az ominózus győri csata miatt is meg kellett szereznem, és amúgy sem bírnám elviselni, hogy ne legyen ott valamelyik, már megjelent Janka-kötet a polcomon. Végre egy könyv, amiben nem tökéletes testű, ragyogó szemű, vonzó, csodaszép hősnőnk akad, hanem egy testi fogyatékkal élő, neveltetésében, származásában, mindenében MÁS lány. Bátor, művelt, jellemes, emberséges, okos, tudományos ismeretekkel, jellemvonásainak zömét tekintve akár fiú is lehetne. Mesterhúzás, hogy olyan társra talál a végén, akivel kiegészítik egymást, és nem olyat, akinek alárendelve lenne élete hátralévő részére. A Lottiban nagy kedvencem, hogy Janka olyan régi, szép magyar kifejezéseket csempészett bele, amik visszacseppenhetnek az olvasás által a köztudatba. Nem szeretem, amikor értékek feledésbe merülnek-Janka ez ellen is tevékenyen fellép a történeteivel.
A német lány a legfrissebb szerzeményem, s mint említettem, Az angyalos házzal holtversenyben foglal helyet a szívemben. Ezt a könyvet szerettem volna kicsit hosszabban olvasni, azzal együtt, hogy kerek egész történet. Kár, hogy szegény Sepp olyan véget ért, amilyet, és Rose meg Jean-Philippe egymásra találását rövidellem. Ezzel együtt három példányt sikerült beszerezni, hogy a család minden kis egységének sajátja legyen.
Összefoglalva a papír alapú „Fábiánjakakönyvek" kapcsán azt hiszem, képes vagyok leírni, mi a titok, amit felfedtek a történetek.
Jankától mindig azt kapom, amit szeretnék: önfeledt, valóban kikapcsoló szórakozást és egyben elgondolkodtatást. Gördülékeny, olvasmányos stílusával a legszárazabb, vagy az általam kevésbé kedvelt történelmi tények is élvezhetővé válnak (pl. a Martinovics-féle összeesküvésért nem voltam oda, noha történelem-szakra készültem). Még a kevésbé fantáziaáldott olvasókat is képes a képzelet szárnyán repíteni, mert ők a tényekbe kapaszkodhatnak, mi pedig a repülést élvezhetjük.
Megvan az egyensúly, mindenkihez, mindenkiről szól.
Nem Thomas Mann, nem Goethe, valóban, hogy a fanyalgó vélemények tulajdonosait se zárjam ki, de nem is kell annak lennie. A titka számomra abban rejlik, hogy egyszerre olvasmányos, kellemes kikapcsolódás, apró történelemóra, és az emberi lélek legfinomabb rezdüléseinek emészthető, elgondolkodtató ábrázolása. Bizonyos tekintetben mindig ugyanazt kapja az olvasó, mégis minden történet egy saját, új egész. Olyan, mint az a biztonság, amit kisgyerekként az ismétlődésekben, felnőttként a kedvenc olvasmányaink újraolvasásában találunk meg. Ismerős, mégis mindig új. Pont annyira ismerős, amitől belevetjük magunkat, és pont annyira új, ami miatt újra és újra élvezzük. Jókai óta nem volt olyan magyar nyelven alkotó írónk, aki a magyarokkal kapcsolatos eseményekről leült, és mesélt volna nekünk. Janka egy mesemondó, akire halk szava, szerénysége, és kedvessége ellenére, sőt, talán pontosan ezek miatt egyre több ember odafigyel, legyen az kimondott, vagy leírt történet.
forrás: rozsonitsjudit.bloglap.hu
Fábián Janka könyvei az Ulpius-ház webshopban
Utolsó hozzászólások