Ward sem könnyítette meg a helyzetünket, mert aki igazán szemfüles volt, észrevehette, hogy Phury, Butch és még Trez is felbukkan a könyvben. Meg persze az egyik főszereplő Marie-Terese volt, akit már előzőleg valamennyire ismerhettünk. A könyv hamisítatlan Ward. Nem is lehetne letagadni. Az alaptörténet nekem nagyon tetszett, és a szereplőkkel sem voltak gondjaim.
Jim-mel még barátkoznunk kell, de szimpatikusnak találtam. Az elején, amikor még csak a főszereplők bemutatására került sor, nem igazán tudtam, hogy Ward mit is akar. De szépen lassan összeállt a kép, és azt vettem észre, hogy falom a könyvet. Sokszor felnevettem olvasás közben. Főleg, amikor rájöttem, hogy Marie-Terese éppen nekimegy Phury-nek, vagy amikor Butch éppen a templomban üldögélt.
Trez-t nem nagyon ismertem meg az írónő másik sorozatában, és jó volt itt más szemmel nézni rá. Persze azok az olvasóknak, akik tisztában voltak vele, hogy Trez kicsoda, fel sem tűnt, hogy hogyan tisztázza a dolgokat a rendőrséggel. Jó volt ezekről a trükkökről olvasni itt is. Marie-Terese tipikus Ward féle női karakter. Határozott, erős jellem. Legjobban Mary-hez tudnám hasonlítani. Már csak a nevük miatt is. Tetszett az egész történet, és az is, hogy nem csak Vin életébe tekinthettem be, hanem Marie-Terese világába is bekukkanthattam.
Vin nagyon szimpatikus volt. Azt hiszem, a könyv szereplői közül őt kedveltem meg a legjobban. Tetszett a változás, ami végbement benne. Bár a szerelemre lobbanása kicsit sok volt, tekintettel arra, hogy alig három nap alatt játszódik le a történet.
Adrian és Eddie is nagyon szimpatikus volt. Adrian a tipikus, tudom-hogy-jóképű-vagyok-és-ki-is-használom karakter, Eddie viszont teljesen az ellentéte. Jóformán semmit sem tudunk meg róluk, de remélem, a következő könyvben azért megmutatnak magukból valamit.
Nigel és a többiek valamiért szimpatikusak voltak, bár róluk még annyit sem tudni, mint Eddie-ékről. Az utalásaikat imádtam! És azt is, ahogyan Jim reagált erre.
A könyv szereplőire teljesen igaz az, hogy senki sem az, akinek látszik. Érdekes volt olvasni, hogy ez a vegyes társaság mégis hogyan áll össze.
Devina igazán jó gonosz karakter, bár én valami nagy csatára számítottam a könyv végén. Ebből a szempontból kicsit csalódott vagyok.
Marie-Terese fiát teljesen felesleges karakternek érzem. Alig szerepelt, amit nem is bántam.
A következő megmentendő lélek kilétére is fény derült, és én azonnal olvasni akarom a folytatást!
Nagyon tetszett a könyv, meg is lepődtem, hogy mennyire. Azt hiszem, hogy egy új kedvenc sorozatot avathatok.
Rendeld meg az Ulpius-ház webshopból
Utolsó hozzászólások