Ulpius-ház könyvek

Be kell vallanom, hogy erre a könyvre csak véletlenül akadtam rá és ha nem küldöm át a linket a barátnőmnek és ha ő nem mondja azt, hogy ez a könyv kell neki, akkor nem vettem volna meg és nem olvastam volna ki. Ám ekkor elkövettem volna egy nagyon nagy hibát, mint utóbb kiderült. Persze azért nagyon nagy szerepe volt annak, hogy Hannibal Lecter utódjának nevezte Stephen King illetve még egy további író is H. L. óta a legfélelmetesebb sorozatgyilkosnak titulálta. Ez az aprócska tény annyiban fontos, hogy én köztudottan Lecter imádó vagyok.
Na és akkor csapjunk is a lovak közé eme kis előjáték után.

A szerelem kínszenvedés.
És ő a kínzás szerelmese.

„A legeredetibb pszichopata Hannibal Lecter óta.”
– Entertainment Weekly

Portland festői városát egy őrült sorozatgyilkos tartja rettegésben, aki gimnazista lányok kilúgozott tetemét rejti el a város különböző pontjain. A rendőrség tehetetlen, a gyilkos újra és újra lecsap, így Archie Sheridan nyomozónak nem marad más segítsége, csak Gretchen Lowell, a szigorú őrizet alatt tartott kéjgyilkos, aki egykor Archie-t is válogatott kínzásoknak vetette alá, majd elengedte, és feladta magát. A rossz idegrendszerű, drogokon élő nyomozó képtelen megbocsátani kínzójának, de kettőjük kapcsolatába más érzelmek is vegyülnek; harag és érzékiség, kéjvágy és gyilkos ösztön. Tudják, hogy csak egyféleképpen szabadulhatnak meg démonaiktól, ha együttműködnek...

A fúria. Ebből azért már lehet sejteni azt, hogy egy hölgyeményről van minden bizonnyal szó.(Vajon titokban hány nőt becéznek fúriának?). A történet nagyon érdekes és izgalmas is egyben. Végig 2 szálon futnak az események. Az egyik a jelenben játszódik a második pedig a múltban. Mindjárt konkrétabban is kifejtem ezt. Tehát adott egy pszichiáter Gretchen Lowell aki már a börtönben ül több ember megkínzásáért majd megöléséért. Szám szerint 200. Ez van most. Ugyanakkor Van egy pince ahol szintén az agyturkász szerepel csak itt még nem mint fogoly, hanem mint fogvatartó. Mégpedig Archie Sheridan nyomozót tartja fogva s nem válogatva a módszerekben kínozza őt reggeltől estig hosszú- hosszú napokig. De vajon miért? S mi vesz rá egy intelligens és tanult elmét arra, hogy bármiféle érzelem nélkül tudja ezt véghezvinni? Úgy látszik manapság nagyon felkapott téma ez, hogy a pszichológus avagy a pszichiáter úgymond saját elméje ellen fordul (vagy épp az elme fordul a gazdája ellen?), saját elméjét kéne kezeltetnie. Talán a sok borzalom, amit nap mint nap hall a betegeitől, arra készteti, hogy ő maga is belekerüljön ebbe a szerepbe. Átélje azt, amit a betegei annyira lelkesen adnak elő. Persze itt azon páciensekre gondolok, akiknek adott esetben ilyen beteg képzelgései vannak. Teljes bizonyossággal nem lehet erről beszélni, minden esetre ez már a harmadik könyv egymás után, ami erre a témára épül. De valljuk csak be őszintén, hogy Hannibal Lecter nyomába sem érhet egyik sem.

Tehát adott ez a beteg elme, aki a börtönben ül és minden héten meglátogatja utolsó áldozata, aki bár túlélte azt a szörnyűséget, amiben részesítette a Gyönyörű Gyilkos, de belül meghalt már ez az ember. Akkor vajon mi az a különleges kapcsolat, ami miatt látogatja őt? Gretchen annyira jól kitalált szerep, hogy az olvasó beleborzong azokba a jelenetekbe, amikben benne van és bár mi csak a képzeletünkben látjuk a nőt még így is félelmet tud kelteni, amit elég nehéz egy könyvben elérni. Főleg úgy, ha mindeközben
egy csepp vér sem hullik. Tehát párhuzamosan ezen a két szálon fut egyszerre a történet. Így érti meg az olvasó mindazt a kapcsolatot, ami a kínzó és a kínzott között kialakult, azt az intim és szenvedélyes viszonyt. Mert igen, lehet szenvedélyesen kínozni, vágyni arra, hogy a másik szenvedjen a fájdalomtól és a kínoktól. Gretchen pont ezt élvezi, pont ez indítja be még jobban, ha ezt látja az áldozatán. Elég elborzasztó mindezt végiggondolni, hogy valakit az tesz boldoggá, hogy egy embertársa
gyötrődik és inkább választaná már a halált. De mégis... ki gyilkolja le a fiatal lányokat? Milyen eltorzult személy képes elrabolni, megölni, megerőszakolni majd mindezek után még hypóba áztatni egy tizenéves lányt? A történet nagyon izgalmas, nyomozásban nincs hiány és nem csak a nyomozók próbálják felderíteni a bűncselekményeket, hanem egy fiatal újságírónőt is felkérnek, hogy írjon Archie-ről, de ezáltal ő is belekerül az események zűrzavaros tengerébe és elég nagy szerepe lesz
végig a műben. Középiskolás énjét látja az áldozatokban és már csak ezért is hajtja a vére. A jelenben játszódó történetben nincs fröcsögő vér, nincs egy halom hulla sem, mégis vérfagyasztóvá teszi az egészet az a tudat, hogy egy olyan ember vezeti a nyomozást, aki majdnem belehalt egy őrült sorozatgyilkos ámokfutásába és akit
elképzelhetetlen módon kínzott az elrablója. Mégis kénytelenek vagyunk mindezt elképzelni, mivel az írónő ezt a dolgot a lehető legrészletesebben írja le nekünk nem kímélve az ember gyomrát. Így tehát duplán izgalmas a könyv, mert nyilván tudjuk már a legelső laptól, hogy nem öli meg a nyomozót, de kíváncsiak vagyunk, hogy miként
élte túl? Miért hagyta életben? S közben az Iskola utáni fojtogató ügye is lassan- lassan feltárul előttünk s kezdjük megérteni, hogy mindennek oka van,semmi sem történt véletlenül. Végig Gretchen kezében volt az irányítás... minden úgy történt, ahogy ő már azt évekkel ezelőtt kitervelte... Ez a könyv megmutatja nekünk, hogy akár a börtönben ülve is lehet gyilkolni és nem kell megölni valakit ahhoz, hogy egy halott embert csináljunk valakiből. Csak mert a teste még él legbelül igenis képes végleg meghalni és szétesni egy ember. Természetesen a történet végére minden értelmet nyer. Összeáll a kép. Nagyon sokáig fel sem tűnik a képben a gyilkos és igen, ehhez is Gretchen kell, hogy kiderüljön pár kulcsfontosságú dolog az ügy felderítéséhez. De ezek az információk nem tűnnek kulcsfontosságúnak, de hidd el...azok lesznek. Mert ez indítja be a nyomozást, ezek a
jelentéktelen tények, amik nem is magáról a bűncselekményről szól, hanem Susan az írónő vagy riporter vagy újságíró múltjáról. Ekkor kezd nagyon izgalmassá és bonyolulttá válni az egész történet. Vélek némi egyezést fellelni Gretchen és Archie és H. Lecter és Clarice Starling kapcsolata között.  Mindkét ,,pár" vágyik egymásra, a másik társaságára. Egyfajta
intim és bensőséges viszony van köztük. Mégis abszurd a helyzet, hisz egy sorozatgyilkos és egy rendőr áll szemben egymással. A két műben annyi az eltérés, hogy egyikben nő a sorozatgyilkos (ami ritka...talán mert ügyesebbek és nem kapják el őket?) a másikban pedig egy férfi. Ebből a szempontból igen, engem is A bárányok hallgatnak-ra
emlékeztetett a könyv. Összességében imádtam. Persze nem csak a fent említett okból kifolyólag, hanem egyébként is. Fordulatos volt, tele volt izgalommal és megértésre váró kapcsolódásokkal. Személy szerint elégedett vagyok a végkifejlettel.
Hogy mi is az?  Hát ha elolvasod a könyvet, akkor Te magad is meg fogod tudni. Ne félj attól, hogy unalmas lesz vagy nem köt le, mert ez nem így lesz! Le sem bírod majd tenni, mert nem fogod kibírni, hogy ne tudj meg egyre több információt a kirakós összerakásához!
Abszolút 10ból 10pontos lett nálam.

Prokos Rita írása