Még karácsony előtt olvastam ki Pamuk 2000-ben megjelent Nevem piros című művét. A neves író 2006-ban kapta meg az irodalmi Nobel-díjat. Persze hallottam róla, de nem igazán botlottam eddig a könyveibe. Tavaly esztétikai antropológiára ajánlották elolvasni, de egy jó darabig nem sikerült kivennem a Szabó Ervinből. Már azon gondolkodtam, hogy nekiállok angolul, de aztán mégis sikerült kivennem magyarul.
Még így is az első néhány fejezetig nehezen azonosítottam, hogy ki kivel van és mit akar, de az első pár fejezet után megszűnt zavarónak lenni a nevem xy-os kezdet és már simán csússzantam át egyik fejből a másikba. Nagyon izgalmasnak találtam ezt az írásmódot, remekül fel tudta így építeni a személyiségeket. Olyan, mintha az egyes szereplők csakis velünk osztanák meg a valódi gondolataikat, érzéseiket.
Ráadásul a rajzok, a színek és a tárgyak is szólnak hozzánk. A pénz monológját érdemes megemlíteni külön. A cselekmény tulajdonképpen nem is annyira lényeges. Egy gyilkosságról és a tettes kilétének felfedezéséről van szó, egy kis szerelmi szállal összefűzve. Ám a cselekmény inkább csak azért van, hogy legyen mi köré felfűzni a motivációk és világnézetek hálóját, hogy csodálatos érzékletességgel be lehessen mutatni a miniatúrafestők világát és azt az általános konfliktushelyzetet, amit a változás kelt. A változást, ami egy semleges szó, de egyben félelem az újdonságtól, a régi világ hanyatlásától és valami elvesztésétől, másrészről megújhodás, haladás és modernizáció. Leginkább a változás állandóságáról szólt nekem ez a könyv.
Szeretném még kiemelni a gyilkost, aki talán a legjobban félt a miniatúrafestés megváltozásától és a legjobban vágyta is. Amikor ő szólt hozzám, akkor mindig eszembe jutott Dosztojevszkij Raszkolnyikovja, de itt nincsen Szonya, aki az üdvözülést hordozná, itt csak a vakság van, ami szintén kettős: megváltás és egyben kárhozat is. A szerelem is terhelt ezzel a kettősséggel. Fekete és Seküre kapcsolata nem az a tiszta szerelem, amit esetleg várnánk. Érdekek vezérelte, önző kapcsolat ez. Mégis vártam, hogy elérjenek valamiféle boldog révbe, hogy jó vége legyen a történetnek, de a vége se egyértelműen jó, de nem is rossz. Pont mint a valóságban.
Czimer Krisztina írása
Utolsó hozzászólások